Nagyvilág

Sme: a szlovákiai magyarok csalódást okoztak a Fidesznek

"Nagyon kellemetlen csalódás" a Fidesz számára a szlovákiai magyar kisebbség szavazásának eredménye - írja Sme című szlovák liberális napilap.

A Fidesz “nagyon közeli, szinte szervilis” szövetségese (Magyar Koalíció Pártja) nem került be a parlamentbe, s a magyarokat a törvényhozásban olyan párt (Híd) fogja képviselni, “amelyről a Fidesz arrogánsan tudomást sem vett” – mutat rá az újság.

Megjegyzi: érdekes lesz figyelemmel kísérni, hogyan keresi majd az egymáshoz vezető utat a Fidesz és a Híd. Úgy véli, azért nem lesz az olyan nehéz, mert Bugár Béla, amikor még az MKP élén állt, Orbán szövetségese volt, s majdnem olyan hévvel támogatta a Fidesz politikáját mint Csáky. Tekintettel a Híd szlovák szavazóira és képviselőire, Bugárnak most sokkal óvatosabbnak kell majd lennie a Fidesszel szemben.

A szlovákiai választások eredménye azonban mélyebb sikertelenséget jelent a Fidesz számára, nem csupán azt, hogy szövetségesi politikája csődöt mondott és ezt be kell majd ismernie – mutat rá a lap.

Ez részben annak a politikának a csődje is, amely abból indul ki, hogy a határon túliak megelégednek a jelképes gesztusokkal, a nacionalista jelszavakkal és a kiválasztottaknak juttatott pénzekkel. Ismét bebizonyosodott, hogy a magyar kisebbségeket nem lehet Budapestről irányítani, s hogy az éppen hatalmon lévő magyar kormánnyal fenntartott jó kapcsolatoknak a kisebbségi magyarok szavazására korlátozott a hatása-olvasható Sme-ben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik