Nagyvilág

Nehézkes a holland koalícióalakítás

Egy hajszállal nyert a jobboldali liberális párt.

A szociáldemokratákhoz képest eggyel több, vagyis 31 mandátumot szerzett a jobboldali liberális Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) Honnaldiában.

A Munkáspárt (PvdA) a nem hivatalos végeredmény szerint 30 mandátum jut a 150 fős képviselőházban, hárommal kevesebb a jelenleginél.

A liberálisok közel egy évszázad után nyertek ismét választást, jóllehet az elmúlt száz évben is a legtöbb kormánykoalícióban jelen voltak.

A párt csütörtökön megkezdte a koalíciós puhatolózásokat, de a kabinet összeállítása nem ígérkezik könnyű feladatnak.

A győztes párt listájának élén álló Mark Rutte programjának középpontjában a megemelkedett államháztartási deficit leszorítását eredményező gazdasági szigor és a munkahelyteremtés áll, és már a kampány során nyilvánvalóvá vált, hogy ezzel szerezte meg a lakosság egy részének bizalmát. A PvdA viszont túl szigorúnak tartja a program egy részét.

Rutte mielőbb szeretne kormányt alakítani, mert a gazdasági helyzet nem tesz lehetővé hosszas tárgyalásokat.

A holland szabályok szerint Beatrix királynő dönt arról, kit bíz meg kormányalakítással a választási eredmények alapján. Ezt követően kezdődnek meg a hivatalos koalíciós tárgyalások.

Az iszlámellenes nézeteiről ismert, populista Geert Wilders Szabadságpártja (PVV) 24 helyet szerzett meg a 150 fős képviselőházban. Wilders ezzel az eredménnyel saját pártját tekinti a választás győztesének, és jelezte, hogy részt kíván venni a koalícióban.

A többi nagy párt viszont egyelőre elzárkózott ettől.

Összesen tíz párt került be a képviselőházba.

A részvételi arány 74,5 százalékos volt, az utóbbi évtizedek egyik legalacsonyabbja.

A választásról a hivatalos végeredményt várhatóan csak a jövő héten, a tengerentúli szavazatok megérkezése után teszik közzé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik