Nagyvilág

Szlovákia is támogatja az új autó vásárlását

A szlovák kormány 1500-2000 euróval fogja támogatni az új személygépkocsik vásárlását, de végleges döntés még nincs - jelentette be Robert Fico, szlovák kormányfő a gazdasági válságtanács ülése után.

A válságtanács ajánlatát még a kormánynak is jóvá kell hagynia, de helyi megfigyelők szerint ez már gyakorlatilag formalitásnak tekinthető, mert a tanácsban is többsége van a kormány képviselőinek. Végleges döntés még nincs, a kabinet két javaslatot fog mérlegelni: az egyik szerint 1500, míg a másik szerint 2000 eurót kapna az új személygépkocsi vevője. Azt is mérlegelik, hogy a segítségnyújtásba esetleg autógyártó cégek is bekapcsolódhatnának.

A támogatást az elképzelés első változata szerint azok kaphatnák meg, akik Szlovákiában bejegyzett legalább tíz éves autójukat lecserélik, és hivatalosan leadják egy roncstelepen. Az anyagi segítséget a 15 ezer eurónál olcsóbb új gépkocsik vásárlásánál lehetne igényelni. A kormány a miniszterelnök szerint a legközelebbi ülésén 33 millió eurót hagy jóvá a támogatásokra. Ezeket addig folyósítanák, amíg a pénz el nem fogy, ezt követően új döntés születne az ügyben.

Szlovákia Közép-Európa legnagyobb autógyártói közé tartozik. Az országban a Volkswagen, a Skoda és Kia autógyárak működtetnek nagy szerelőüzemeket, ezek a mostani gazdasági válság következtében korlátozták termelésüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik