“Az orr, fül és gége klinika orvosai gondoskodnak róla, s állapota a jelen pillanatban stabil” – közölte Eva Jurinová, a szóban forgó motoli kórház szóvivője. Részleteket a beavatkozásról és Havel betegségéről nem árult el.
“Václav Havelt gyulladásos megbetegedéssel szállították hétfőn a motoli kórházba” – írta a Havel honlapján közölt tájékoztatóban Sabina Tancevová, az exállamfő személyi titkára.
A 70. életévén túl járó politikusnak gyakran voltak problémái az egészségével. A korábban erősen dohányzó Havelnek a kilencvenes évek második felében rákos daganat miatt eltávolították jobb oldali tüdejének jelentős részét, s azóta több esetben szenvedett súlyos hörghurutban, illetve tüdőgyulladásban, de problémái vannak az immunrendszerével is. Az orvosok korábbi nyilatkozatai szerint – tekintettel mindezekre – Havelnél minden megbetegedés igen veszélyes.