A szombaton 14 órakor kezdődő, két óra hosszáig tartó melegfelvonuláson annak szervezői szerint mintegy 300-an fognak részt venni. Az ellentüntetéseket a Nemzeti Párt és az Akció 99 – Nemzeti Megújulás szélsőjobboldali szervezetek akarták megrendezni, de a helyszín és az időpont egyezése miatt az törvénybe ütköző.
“A nemrég Varsóban rendezett felvonuláshoz hasonlóan a miénk is nagyon csendes lesz, nem az a fajta amerikai stílusú, amely tele van tánccal” – közölte a brünni (brnói) Queer Parade egyik szervezője, Jolana Navratilova. Ez lesz az első ilyen népes melegfelvonulás Csehországban, amely igen toleráns a homoszexualitással, s ahol évente több hasonló eseményt rendeznek.
A cseh hírügynökség értesülése szerint a szóban forgó két szélsőjobboldali szervezeten kívül más, kisebb csoportok is terveznek ellentüntetést, de azokat nem jelentették be a hatóságoknak.