Kuo Vej-min (Guo Weimin) kínai kormányszóvivő szombati sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy eddig összesen 28 881 halálesetet regisztráltak a természeti katasztrófa által sújtott körzetekben. A sebesültek száma 198 347.
Ugyanakkor az Új-Kína hírügynökség, helyi illetékesekre hivatkozva, azt közölte, hogy csak a Szecsuan (Sichuan) tartománybeli Tejang (Deyang) városban 20 ezer lehet a halottak száma.
Ezrek menekültek fel szombaton a magasabban fekvő területekre a szecsuani Pejcsuanban (Beichuan), mivel a földrengés nyomán fellépő földcsuszamlások eltorlaszolták egy folyó medrét és helybeliek attól félnek, hogy a visszaduzzadó víz utat tör magának és elönti a várost.
A brit hírügynökség helyszínen tartózkodó fotósa szerint az emberek a közeli dombok felé futottak, miután a helyi hatóságok hangosbeszélőkön figyelmeztették a lakosságot. Az evakuációban a katonák is segédkeznek. Pejcsuan közel fekszik a földrengés epicentrumához.