Nagyvilág

Az unió döntött a koszovói misszióról

Az Európai Unió még e héten elfogadja a koszovói rendőri-igazságügyi misszió műveleti tervét - közölték hétfőn uniós források.

Erre azért van szükség – tették hozzá -, mert értesülések szerint Koszovó vasárnap vagy legkésőbb hétfőn kikiáltja a függetlenségét. A műveleti terv jóváhagyása írásban történik meg, ahhoz nincs szükség az EU-tagállamok képviselőinek magas szintű találkozójára.

Az unió tavaly decemberi brüsszeli csúcstalálkozóján a politikai döntés már megszületett az 1800 fősre tervezett misszióról, így a művelet végrehajtásának megkezdéséhez szükséges dokumentumok közül ezt az utolsót – a műveleti tervet – már nem kell újabb politikai találkozó keretében elfogadni.

Közeleg a függetlenség

Ettől függetlenül az uniós külügyminiszterek jövő hétfőn – február 18-án – előre beütemezett találkozót tartanak Brüsszelben. Ez az ülés tehát időben vagy egybeesik Koszovó függetlenségének várható kikiáltásával, vagy egy nappal követi azt.

A miniszterek a tervek szerint nyilatkozatot fogadnak majd el, amelyben nyugtázzák a függetlenségi nyilatkozat megtörténtét, felszólítást tesznek közzé a stabilitás megőrzése érdekében, és ezzel egyidejűleg az egyes tagországokra bízzák annak eldöntését, elismerik-e az új államot. Az eddigi jelzések szerint – több-kevesebb határozottsággal – egyelőre elutasítja az elismerést Ciprus, Görögország, Románia, Szlovákia és Spanyolország.

Az ENSZ-től veszik át a missziót

Az EU-misszió lényegében azt jelenti, hogy az unió átveszi az ENSZ-től a ma még elvben Szerbiához tartozó, de évek óta nemzetközi igazgatás alatt álló, túlnyomó többségében albánok lakta tartomány feletti felügyeletet, miután a felek közötti tárgyalásokon nem sikerült megállapodni Koszovó jövendő jogállásáról, és a tartomány választott politikai vezetői a függetlenség kinyilvánítására készülnek.

Az ezután immár uniós színekben megtestesülő nemzetközi felügyeletnek – amely az elképzelések szerint évekig tart majd – az a célja, hogy biztosítsa a koszovói politikai folyamatok jogállami mederben tartását. Felügyel arra, hogy a rendőri, igazságszolgáltatási, államigazgatási eljárásokban ne sérüljenek az emberi jogok – így a Koszovóban maradó szerbek kisebbségi jogai -, valamint érvényesüljenek a politikai demokrácia normái.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik