Nagyvilág

Rendkívüli állapot Libanonban

Az államfő, miután nem sikerült a parlamentnek szavaznia az új elnök személyéről, felszólította a hadsereget, hogy vegye át az ellenőrzést az ország felett.

Emile Lahud libanoni elnök arra utasította pénteken a hadsereget, hogy “őrködjék Libanon egész területének biztonságán”, mondván, hogy az országban “rendkívüli helyzet alakult ki”. A leköszönő államfő néhány órával azelőtt adott ilyen utasítást a hadseregnek, hogy lejár elnöki mandátuma, miközben a parlament – a Nyugat-barát kormány és a Szíria-ellenes ellenzék éles ellentétei miatt – nem választotta meg utódját.


Elnök nélkül Libanon


Rafík Salala elnöki szóvivő szerint azért adott az államfő ilyen utasítást, mert november 24-től rendkívüli helyzet áll fenn az országban, azaz péntek éjféltől nem lesz a közel-keleti arab államnak elnöke. Az államfő mandátuma ugyanis pénteken éjfélkor lejár, miközben a parlament – a Nyugat-barát kormány és a Szíria-ellenes ellenzék éles ellentétei miatt – nem választotta meg utódját. A szóvivő azt is közölte, hogy az elnöki utasítás az összes fegyveres erőt a hadsereg vezetőinek rendelkezésére bocsátja a megszabott feladat ellátásához, ami feltehetőleg úgy értelmezhető, hogy a rendőrséget és a többi fegyveres testületet is a hadsereg parancsnoksága alá rendeli.


Eddig már ötször kellett elhalasztani az elnökválasztás kitűzött idejét, mert nem született kompromisszum, holott Libanonban a vallási-felekezeti közösségek konszenzusa szükséges az államfő személyének kiválasztásához. Sok libanoni retteg attól, hogy ha nem tudnak megegyezni a rivalizáló csoportok, újra fellobbanhat a polgárháború lángja.


Washington nyugalomra int


Az Egyesült Államok felszólította a libanoni feleket, hogy őrizzék meg a nyugalmat és tartózkodjon az erőszaktól, miután az ország parlamentje pénteken sem volt képes elnököt választani. Az amerikai külügyminisztérium által kiadott közleménye szerint Washington úgy tudja, “az elnök mandátumának lejártával jogköreit a libanoni kormány veszi át és gyakorolja az új államfő megválasztásáig”.


“Ezt az eljárást írja elő a libanoni alkotmány, és ez biztosítja, hogy a kormány képes legyen megszakítás nélkül vinni az ügyeket” – tette hozzá közleményében Sean McCormack külügyi szóvivő. Szíriára utalva McCormack felszólította a libanoni parlamentet, hogy külső beavatkozás nélkül válassza meg Lahud elnök utódját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik