Bush szerdán egyórás megbeszélést folytatott az ENSZ Közgyűlésének ülésszakára New Yorkba érkezett Karzai elnökkel az elegáns Waldorf-Astoria szállodában; a találkozó után tájékoztatta a sajtót. Elemzők megjegyzik: Afganisztánban rekordméreteket ölt a kábítószer-kereskedelem, és a tálib mozgalom újjáéledéséről érkeznek hírek, Bush ennek dacára beszélt stabilitásról és biztonságról. Az iraki háborús taktikája miatt sokat bírált amerikai elnök mindenképpen haladásról akar beszámolni “ezen a fronton”.
Bush arról biztosította az afgán elnököt, hogy Washingtonban barátokra talál. “Afganisztánban valóban fejlődés történt” – nyilatkozott Karzai elnök, és utalt az alapszolgáltatások, például a közúti közlekedés, az oktatás javulására. Mindketten kerülték viszont a burjánzó drogkereskedelem említését, és nem beszéltek arról, hogy az Oszama bin Laden al-Kaida-vezér utáni keresés eredménytelen volt, illetve hogy a tálib mozgalom újjászerveződik.
Az ENSZ augusztusi jelentése szerint a közép-ázsiai országban rekordméreteket ért el idén az ópiumgyártás alapját jelentő mákültetvények nagysága a tálib fegyveres csoportok támogatásával és nem utolsósorban Karzai korrupt kormánytisztviselőinek biztatásával. Lényegében a világ teljes ópiumtermelése Afganisztánhoz kötődik, a fő haszonszerzők a tálib felkelők.
Bush azt mondta, további fejlődést vár az afgán elnöktől. A nemzetközi erők kötelékében 20 ezer amerikai katona harcol Afganisztánban a tálib lázadók ellen. Karzai – ígérete szerint – mindent megtesz azért, hogy béketárgyalásokat folytasson a tálib mozgalommal.