Miniszterelnök-helyettesi kinevezésével Putyin a lehetséges utódjelöltek sorába juttatta Alekszej Kudrin pénzügyminisztert is – írta a Kommerszant című orosz lap.
A Financial Times című napilap szerint a tény, hogy Szergej Ivanov és Dimitrij Medvegyev megtartották pozíciójukat miniszterelnök-helyettesként, azt mutatja, hogy továbbra is aktívak az államfői posztért folytatott versenyben, annak ellenére, hogy a nemrég felbukkant Zubkovról is lehetséges utódként nyilatkozott Putyin. Az elnök Zubkov után hétfőn a kormányba emelte másik szövetségesét, Dimitrij Kozakot is, aki regionális fejlesztési miniszter lesz.
Elenyésző változtatások
A Vremja Novosztyej című lap szerint a Putyin által hétfőn végrehajtott strukturális változtatások elenyészők. Ezzel szemben figyelemre méltó, hogy két hölgy is bekerült a kabinetbe.
German Gref gazdaságfejlesztési és kereskedelmi minisztert, akiről tudni vélték, hogy távozni kíván a kormányból, helyettese Elvira Nabiulina követi a poszton. Nabiulina gazdasági nézetei liberálisak, céljai közé tartozik a piac liberalizálása és a gazdaság hatékonyságának növelése – jellemezte az új minisztert az Interfax hírügynökségnek Jevgenyij Jasin volt gazdasági miniszter. A másik női miniszter Tatyjana Golikova, aki az egészségügyi tárca élén leszerepelt Mihail Zurabovot váltja a poszton.
A kormány átalakítása Mihail Fradkov miniszterelnök lemondása, és az orosz politikában eddig ismeretlen Viktor Zubkov váratlan kinevezése után következett be. Elemzők szerint a Putyinhoz közel álló Zubkov kinevezése az államfői posztért folytatott versenyben nem hozott akkora változást, mint arra korábban számítani lehetett.
Már a választásokra készülnek
Alekszej Makarin, a Politikai Technológiák Központjának helyettes vezetője a Vremja Novosztyej című lapnak úgy vélekedett: lesznek még változások a kormány struktúrájában, és alighanem személyi összetételében is, s mindezt a decemberi dumaválasztásokkal hozta összefüggésbe.
A leváltott Mihail Zurabov egészségügyi és népjóléti minisztert a választók, Vlagyimir Jakovlev regionális fejlesztési minisztert a regionális elitek részéről érte sok bírálat. Vagyis a választások előtti feladatok ezzel megoldódtak, de várhatóan az elnökválasztás előtt lesznek még személyi döntések – mondta a politológus.
Sok hűhó semmiért?
Vedomosztyi című lap ugyancsak kozmetikai jellegűeknek nevezte az átalakítást. A lap szerint azért maradt meg tisztségében a kabinet legtöbb tagja, hogy megőrizzék a végrehajtó hatalom működőképességét a feszült választási időszakban. A lap közölte a Levada Központ által a kormány átalakításáról készült felmérést, amelynek eredménye lényegében a következő: a kormány rossz, le kell váltani, de a következő sem lesz jobb.
A Kommerszant értetlenségének adott hangot, hogy a viszonylag jelentéktelen átalakításhoz miért volt szükséges ilyen titkolózás, s hosszú riportban számolt be arról, hogy mennyire nem tudott senki semmit. Miután kiderült, hogy Putyin elnök Moszkvába érkezett, a miniszterek ültek a dolgozószobáikban, és vártak, mígnem az utolsó pillanatban – feltehetőleg Putyin titkárságáról – értesítették őket, hogy fáradjanak a kormány épületébe.
Mindenkit bizonytalanságban tartani, ez Putyin elnök politikai stílusához tartozik – nyilatkozta a The Moscow Times című orosz napilapnak Dimitrij Orlov, a Politikai és Gazdasági Információs Ügynökség elemzője, hozzátéve, hogy a meglepetésszerzés az elnök jellemének egyik legfontosabb eleme.