A 64 éves Jurij Golubev a múlt héten hunyt el, a brit rendőrség szerint természetes halállal. Mindamellett egy orosz jogérvényesítő szerint “van ok annak feltételezésére, hogy a férfi erőszakcselekmények következtében halt meg”. Ezért az orosz főügyészség olyan kérést készül intézni a brit kollégákhoz, hogy “tüzetesen vizsgálják ki” Golubev halálának körülményeit – mondta az illetékes az ITAR-TASZSZ és az Interfax szerint.
Golubevnek, aki a szovjet időkben Kanadában volt kereskedelmi képviselő, nagy szerepe volt a Jukosz felvirágoztatásában (az azóta gazdasági csalásért, de sokak szerint valójában politikai okokból börtönbe vetett) Mihail Hodorkovszkij oldalán. Golubev mindhalálig részvényese maradt a Menatep (ma GML) csoportnak, amelyen keresztül Hodorkovszkij a Jukoszt ellenőrizte, s rövid ideig vezette is 2003 nyarán. Golubevet sohasem vették célba a Jukosz és vezetői ellen a Kremlből inspirált jogi kampány során – írta a The Moscow Times a múlt héten.
Orosz ügyészek egyébként hamarosan Londonba utaznak, hogy folytassák nyomozásukat a Kreml-ellenes Alekszandr Litvinyenko dezertált orosz állambiztonsági tiszt sugárzó anyaggal elkövetett, halálos megmérgezése ügyében.