Nagyvilág

Oroszország nem használja furkósbotként az energiát

Az orosz külügyminiszter tagadta, hogy hazája "furkósbotként" használná az energiát.

“Nincs olyasmink, amit egyesek energiaipari vagy gazdasági bunkónak neveznek, hanem csak átlátható nemzeti fejlesztési érdekeink vannak, összhangban a környező világgal” – hangoztatta Szergej Lavrov hétfőn, európai üzletemberekkel találkozva Moszkvában.

Oroszország azt akarja, hogy törvényes érdekei érthetőek legyenek európai partnerei számára az energiaszférában éppúgy, mint az úgynevezett “befagyasztott konfliktusok” (Abházia, Dél-Oszétia, Dnyeszter-mellék) vonatkozásában – fejtegette Lavrov az Interfax szerint.

“A kölcsönös függés kiterjesztését óhajtjuk” – tette hozzá az orosz diplomácia vezetője, aki szerint “a magára találó orosz biznisz európai módra viselkedik a hazai és külföldi piacokon egyaránt”. Egy német szakértő megállapította, hogy sem az EU, sem Oroszország nem hajlik a kompromisszumokra az energiapolitikában. Alexander Rahr, aki finnországi Lahtiban lezajlott csúcs mérlegét vonta meg a Vedomosztyi című orosz lapban, rámutatott: Európa a még az 1990-es években kialakított együttműködési felfogását védelmezi, míg Oroszország egyre jobban bezárja piacát.

Az energiaügyi egyezségek hiánya megkérdőjelezi a 2007 végén lejáró EU-orosz partnerségi megállapodást felváltani hivatott új egyezmény megkötésének lehetőségét – mondta Rahr, bár elképzelhetőnek vélte, hogy a két partner az utolsó pillanatban rászánja magát a kölcsönös engedményekre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik