Nagyvilág

Megfenyegette Franciaországot az al-Kaida

Legutóbbi videóüzenetében Ajman az-Zavahri, az al-Kaida második számú vezetője megfenyegette Franciaországot, s az algériai Ima és Harc Szalafista Csoportot (GSPC) nevezte meg a nemzetközi terrorszervezet franciaországi szövetségesének – adta hírül csütörtökön a Le Figaro című francia napilap.

A 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadás ötödik évfordulóján közzétett, több mint egyórás felvételen elhangzottakra Anne Giudicelli, a Terrorisc nevű tanácsadó cég igazgatója hívta fel a figyelmet. Franciaországot a muzulmán fejkendő iskolai viselését megtiltó, 2004-ben életbe lépett francia törvény miatt is bírálta az-Zavahri, és elítélt mindenkit, aki támogatja az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1701-es számú határozatát, amelynek értelmében nemzetközi, köztük francia erők érkeztek Libanonba.

A terrorizmus elleni koordinációs központ (Uclat) iszlámista terrorveszéllyel foglakozó, szeptember 1-jén kelt dokumentuma szerint Franciaországban magas és tartós a terrorveszély. Franciaországban az egyik legnagyobb fenyegetést az algériai terroristák jelentik, akik számára az ország történelmileg privilegizált célpont, hangsúlyozza a jelentés. A francia titkosszolgálatok szerint az elsősorban Franciaország algériai politikáját bíráló, néhány száz fős GSPC a nemzetközi terrorizmus szempontjából nem jelent valódi veszélyt. Ám a londoni és madridi merényletek tapasztalata azt mutatja, hogy egy pár tucat személyből álló csoport is végrehajthat terrorcselekményt. Pierre de Bousquet de Florian, a francia terrorizmus-elhárítási szerv (DST) vezetője hétfőn nagyon magasnak és nagyon nemzetközinek nevezte a terrorveszélyt Franciaországban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik