Megállapodtak viszont abban, hogy szeptember 22-én Pozsonyban összeül a kisebbségi kérdéseket felügyelő vegyes bizottság, és szinte biztos, hogy október első harmadában a V4-es kormányfők visegrádi találkozóján ott lesz a szlovák kormányfő, Robert Fico is, aki várhatóan kétoldalú megbeszélést folytat Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnökkel.
Az előre beharangozott közös nyilatkozatot végül azért nem írták alá, mert a felek szövegtervezete nagyon távol állt egymástól.
Fontos, hogy az ügy kapcsán megmozdult a civil szféra, ez az egyik oka annak, hogy nem kell elsietni a határozat megfogalmazását, elegendő időt kell adni a parlamenteknek és a történészeknek erre a jószolgálatra – mondta Göncz Kinga.
Ján Kubis szlovák külügyminiszter szerint azért nincs szükség a határozatra, mert az elmúlt napokban a sajtó nyilvánossága előtt ítélték el a szélsőséget. A szlovák és a magyar külügyminiszter megállapodott abban is, hogy tájékoztatják egymást az atrocitások rendőri vizsgálatainak eredményeiről.