Nagyvilág

Ismét tárgyalnak a ciprusi görögök és törökök

Ciprus görög és török vezetői szombaton megegyeztek: újrakezdik a két fél között két éve szünetelő tárgyalásokat a szigetország egyesítéséről.

Ibrahim Gambari, az ENSZ-főtitkár helyettese “történelmi alkalomnak” nevezte a fejleményt, amikor újságíróknak nyilatkozott azután, hogy vendégül látta Tászosz Papadopulosz ciprusi elnököt (a ciprusi görögök vezetőjét) és Mehmet Ali Talatot, a nemzetközileg el nem ismert Észak-ciprusi Török Köztársaság elnökét.

Gambari elmondta, hogy a két vezető megegyezett Ciprus majdani újraegyesítésének egy sor elvében. Egyezségre jutottak abban is, hogy a két közösség képviselői párhuzamosan tárgyalnak majd az emberek mindennapi életét érintő kérdésekről és a “lényegi kérdésekről” (az újraegyesítés kérdéseiről).

1974-ben Ciprus északi része török megszállás alá került azután, hogy a görög többség jobboldali körei az akkori athéni katonai kormányzat támogatásával puccsot szerveztek az addig közös görög-török irányítás alatt álló szigetország Görögországhoz csatolásának céljával.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik