Igaztalannak nevezte az amerikai nagykövetség szóvivője Georgesz Karacaferisz vádját, amely szerint – általa meg nem nevezett időpontban – 24 személy érkezett a Görögországhoz tartozó földközi-tengeri sziget északnyugati részén működő haditengerészeti támaszpontra, ahol az amerikaiak kihallgaták őket. A támaszponton állomásozó amerikai flotta egyik tisztje szintén cáfolta a híresztelést – fűzte hozzá a követségi szóvivő.
Karacaferisz szerdán robbantotta ki az ügyet azzal, hogy levélben közölte értesüléseit Petrosz Moliviatisz görög külügyminiszterre-, azt állítva, hogy információi egy brit újságírótól származnak. Az athéni külügyminisztérium csütörtökön közölte, “vizsgálják” a képviselő állításait. “A kormány semmiféle információval nem rendelkezik az ügyről” – tették hozzá.
Az Európai Parlament december 15-én ideiglenes vizsgálóbizottság felállításáról döntött, a testület feladatául szabva, hogy derítse ki: érintették-e állítólagos illegális rabszállítások az Európai Unió tagállamainak, illetve a jelölt országok területét, és tartott-e fogva terrorizmussal gyanúsított személyeket a CIA titokban az említett országokban.