Nagyvilág

Halálos robbanás volt a Hamász nagygyűlésén

Pénteken a Gázai övezet északi részén a Hamász palesztin szervezet nagygyűlésén kórházi közlések szerint tizenkilencen vesztették életüket, és 85-en megsérültek a detonáció következtében. Izrael lezárta a palesztin területeket.

Szemtanúk szerint egy kis teherautó volt a robbanás gócpontja. Egyes szemtanúk szerint a jármű platója meg volt rakva házi készítésű fegyverekkel. Névtelenül nyilatkozó palesztin biztonsági emberek is megerősítették ezt, hozzátéve, hogy minden bizonnyal a robbanóanyagok szakszerűtlen kezelése okozta a detonációt. A Hamász egy illetékese azonban Izraelt vádolta a robbanás előidézésével.


Hivatkozott arra, amit számos szemtanú is megerősített, hogy a robbanás előtt egy pilóta nélküli izraeli katonai repülőgép húzott el a dzsebalíjai menekülttáborban zajló nagygyűlés helyszíne fölött. Az izraeli hadsereg tagadta, hogy köze lenne a robbanáshoz.


Szemtanúk közölték, hogy a mentők csonkolódott emberi testeket, illetve leszakadt testrészeket húztak ki az autóból, amely szétroncsolódott és kiégett a robbanástól. A robbanás után leszakadt testrészek hevertek szerteszét a detonáció körüli térségen.


A nagygyűlés részvevői bosszúért kiáltva igyekeztek menteni a sérülteket, többen azonban csak szeretteik élettelen testét tudták elvinni a helyszínről. Két gyereket is találtak a halálos áldozatok között, és a sérültek között is vannak gyermekek.


A közeli kórházakba vitték a holttesteket és a sérülteket, ezek a kórházak közölték az adatokat az áldozatok számáról. Olyan sok sebesült került az egyik kórházba, hogy az orvosok a műtő kövezetén voltak kénytelenek ellátni egyes sérülteket, mert már nem akadt nekik szabad ágy. Egyes helyszíni jelentések szerint a Hamász megannyi híve fegyveresen jelent meg a nagygyűlésen, egy nyugati tudósító egyenesen úgy fogalmazott, hogy a palesztin radikális szervezet “katonai parádét” rendezett.


Az izraeli hadsereg lezárta a palesztin területeket


Az izraeli hadsereg szombaton újabb rendelkezésig teljesen lezárta a palesztin területeket- jelentették be egy közleményben. Az intézkedés, amelyet a dél-izraeli Szderót elleni, eddig 5 sebesülttel járó palesztin rakétatámadások után hoztak, Ciszjordániát, a Gázai övezetet, valamint a Jordán folyó völgyében lévő palesztin településeket érinti. Izraeli közlése szerint összesen 21 rakétát lőttek ki palesztin oldalról, ugyanakkor a támadást vállaló szervezetek, a Hamász, az Iszlám Dzsihád, és a Népi Ellenállás Bizottságai 35 rakétáról tettek említést. Ez volt a legnagyobb ilyen jellegű harci cselekmény palesztin részről a Gázai övezetből való izraeli kivonulás óta.


Izrael a rakétatámadásokra légi csapásokkal válaszolt, amelyek a hadsereg szerint a Hamász palesztin szélsőséges szervezet fegyvergyártó műhelyei ellen intéztek a Gázai övezetben, mindenekelőtt Gáza városa és Dzsábálíja ellen.


A támadásokban öt palesztin megsebesült. “A Palesztin Hatóság felelőssége, hogy megakadályozza a Gázai övezetből kiinduló terrorista támadásokat izraeli célpontok ellen” – hangsúlyozta az izraeli hadsereg közleménye.


Az izraeli közszolgálati rádió szerint az izraeli védelmi illetékesek szombati rendkívüli ülést tartanak a fejlemények értékelésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik