A BA illetékesei azt vizsgálják, hogy a BA dolgozóit nem félemlítették e meg, hogy vegyenek részt a sztrájkban, ami miatt BA-nak több száz járatát törölnie kellett a nyaralási csúcsszezonban, s ebből 40 millió font körüli kára keletkezett.
A BA mintegy ezer repülőtéri alkalmazottja a múlt héten csütörtökön függesztette fel a munkát, hogy kifejezzék együttérzésüket azzal a 660 dolgozóval, akiket a BA repülőgépeire ételt szállító Gate Gourmet utasellátó bocsátott el.
A BA vezérigazgatója, Rod Eddington “tűrhetetlennek” nevezte a sztrájkot, mivel a társaságnál még sohasem fordult elő, hogy világszerte törölni kellett a BA járatait.
A BA dolgozói másnap este felvették a munkát, az átszervezés alatt álló, pénzügyi nehézségekkel küszködő Gate Gourmet – a Texas Pacific Group leányvállalata – és a szakszervezetek között azonban a héten megszakadtak a tárgyalások, mert a cég nem hajlandó visszavenni az elbocsátott dolgozókat.
Közben a BA vezetése azt is bejelentette, hogy hétfőtől a hosszú távú járatokon ismét adnak majd meleg ételt, addig az utasok a légitársaságtól kapott utalványokkal “tankolhattak” fel élelemmel a repülőtéren.