Nagyvilág

Megkurtíthatják az FBI hatáskörét

Az amerikai képviselőház kiiktatta a USA PATRIOT törvényből azt a rendelkezést, amely lehetővé tette a Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) és az igazságügyi tárcának, hogy a könyvtárakban és a könyvesboltokban titokban utánajárjanak a gyanús személyek olvasási szokásainak.

A képviselők 238 szavazattal 187 ellenében törölték a hatóságokat a terrorizmus elleni harc jegyében széles jogkörökkel felruházó törvény szóban forgó rendelkezésének költségvetési fedezetét, mivel úgy ítélték meg, hogy a hatalom azzal túlságosan is beleüti az orrát az állampolgárok magánügyeibe.

A képviselők már tavaly is megpróbálták eltávolítani a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után hat héttel elfogadott törvényből mindazt, amit túlzásnak minősítettek, de egy szavazat híján nem jártak sikerrel.

Az idén ezért a nagyobb támogatás reményében már nem vitatták, hogy az illetékes szervek ellenőrizhetik a könyvtárakban az Internet használatát az olvasók rendelkezésére álló számítógépeken.

A szenátus még nem foglalkozott a kérdéssel. George Bush elnök vétót helyezett kilátásba. A PATRIOT törvény rendelkezéseinek egy része az év végén hatályát veszti, mivel a kongresszus ideiglenes jelleggel fogadta el csupán. Az elnök a szám szerint 15 rendelkezés hatályának a meghosszabbítására buzdítja a törvényhozókat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik