Közélet

A kifutópályáról hívtak vissza egy repülőgépet Ferihegyen

Visszafordították a Wizz Air Budapestről Alicantéba induló járatát hétfőn este a ferihegyi repülőtéren, ugyanis a fedélzeten lévő utasok közül valaki ellopta a földi kiszolgáló személyzet egyik alkalmazottjának a mobiltelefonját, tudta meg a 24.hu.

Lapunk egyik neve elhallgatását kérő olvasója is ezzel a géppel utazott Spanyolországba. Mint elmondta, eredetileg 19 óra 5 perckor szállt volna fel a gép, és a beszállásig minden rendben is zajlott.

A repülő kikanyarodott a kifutópályára, majd hosszas várakozás után a hangosbemondóban magyarul és angolul közölték, hogy operációs probléma történt, és a gépet visszahívták a repülőtérre. Sokan azt hitték, hogy a repülő meghibásodott. Nagy volt a hangzavar, mert sok spanyol ült a járaton, akiknek fordítani kellett. Én mindhárom nyelvet beszélem, innen tudom, hogy ők is megijedtek

– mesélte olvasónk.

A reptéren már villogó rendőrautók fogadták a gépet. Mikor odaértek, egy egyenruhás rendőr és egy megkülönböztető mellényes biztonsági ember szállt fel a fedélzetre. Tényként közölték, hogy az utasok közül valaki ellopta a mobiltelefonját a személyzet egyik tagjának.

Felajánlották, hogy ha a tettes önként jelentkezik és visszaadja a készüléket, továbbengedik a gépet. Ezen mindenki meglepődött. Nem sokkal ezután egy férfi és egy nő hátulról előre sétált, majd a rendőrök bemondták, hogy előkerült a telefon

– tette hozzá.

Képünk illusztráció:
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Olvasónk szerint a pár csúnya megjegyzéseket kapott az utastársaktól, mert azon túl, hogy a gép közel két órát késett, a várakozás alatt mosdóba sem lehetett elmenni, és bekötve kellett ülni a székekben, még a gyerekeknek is.

Miután az elkövetőket lekísérték a gépről, a rendőrök a légiutaskísérők segítségével minden egyes csomagot egyenként azonosítottak, mert ilyen esetekben ezt követeli meg a protokoll.

Végül sikeresen megérkeztek Alicantéba, ahol a rokonok, barátok már tűkön ülve várták hozzátartozóikat. Az is kellemetlenséget okozott többeknek, hogy a spanyol városban nincs éjszakai tömegközlekedés, ezért taxit kellett fogni.

Az ügyben kerestük a Budapest Airportot. Hardy Mihály, a cég kommunikációs igazgatója azt írta,

valóban történt egy incidens a repülőtéren, azonban ez a Wizz Air gép fedélzetén volt, így csak ők, illetve a rendőrség jogosult ebben nyilatkozni.

A rendőrség megkeresésünkre megerősítette, hogy bűncselekmény történt a repülőtéren.

Azt válaszolták,

az ügyben a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság lopás megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy személlyel szemben, aki a nyomozás során szabadlábon védekezik. Az eltulajdonított telefont a sértett visszakapta. Tájékoztatjuk, hogy a repülőgép kifutópályáról történő visszafordítását, valamint a csomagok átvizsgálását a járat földi kiszolgálását végző cég végezte.

A Wizz Air a lapunkhoz eljuttatott közleményében úgy fogalmazott,

2018. április 23-án a Wizz Air W6 2387 számú, Budapestről Alicantéba tartó járata felszállás előtt a helyi rendőrség kérésére visszatért a parkolóhelyre. Két utast a hatóságok azonosítottak és lekísértek a repülőgépről. A járat végül 1 óra 23 perc késéssel szállt fel. A Wizz Air az érintett utasok elnézését kéri az okozott kellemetlenségért, ám az utasok és a személyzet biztonsága elsődleges fontosságú számunkra.

Kiemelt képünk illusztráció: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik