Közélet

Kudarcba fulladt a külföldön élő magyarok kezdeményezése

Az Európai Alternatíva Párt a mai nappal lezárta a másfél éve kezdődött, és az elmúlt egy hónapban intenzívvé váló, a teljes körű ellenzéki összefogására irányuló kezdeményezését, a Londoni Ellenzéki Kerekasztal szervezését

– írta közleményében a külföldön élő magyarok pártja.

Céljuk az volt, hogy a jelentősebb ellenzéki pártok (Jobbik, MSZP, DK, Együtt, Párbeszéd, Liberálisok, LMP, MoMa, Momentum és az Európai Alternatíva Párt) egységes frontot képezzenek az Orbán kormány leváltásáért, de csütörtökön, szinte azonos időben több párt is lemondta a részvételt, ki időhiányra, ki egyéb elfoglaltságra hivatkozva, ki pedig a meghívotti kör összetétele miatt döntött a távolmaradás, ezáltal a változatlanság mellett.

Az okok különbözőek, a végeredmény azonos. Az ellenzéki pártok sajnos nem tudták átlépni saját árnyékukat a 2018-as kormányváltás érdekében

– fogalmaztak.

Mint írták, nem marad más választásuk, minthogy az Európai Alternatíva Párt mind a 106 választó körzetben jelöltet állítson, hogy igazi alternatívát, európai alternatívát  kínálhassunk a választópolgároknak, ezzel érdemben hozzájárulva Magyarország fejlődéséhez.

Az Európai Alternatíva Párt egyedüli pártként a bejegyzett 222 közül, nem fogad el állami kampánytámogatást.

"A gyomrom nem engedi, hogy hazamenjek" - megalakult az angliai magyar párt
Hogy a résztvevők közül ki mit várt a londoni eseménytől, milyen ötletei vannak a pártalapítónak és a kinn élő magyaroknak, kiderül videónkból.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik