Közélet

Meghalt Papp Sándor, a Pátria Rádió volt főszerkesztője

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2017. 10. 13. 10:38

Hosszú, súlyos betegség után, 61 éves korában hunyt el a felvidéki magyar újságíró.

A Pátria Rádió volt főszerkesztője csütörtökön halt meg – közölte családja. Papp Sándor 1955. november 2-án Érsekújváron született. 1976-ban a pozsonyi konzervatóriumban érettségizett, majd a Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett újságírói diplomát, később ugyanitt doktorált a szlovákiai magyar rádiózás történetéből.

1975-ben került az akkori Csehszlovák Rádió magyar szerkesztőségébe zenei szerkesztőként, 1992-től 2006-ig volt a szlovák közszolgálati rádió magyar adásának, a későbbi Pátria Rádiónak a főszerkesztője. Később az Ifjú Szívek igazgatói posztját töltötte be, majd a szlovák közszolgálati televízió igazgatói tanácsadójaként dolgozott.

Nevével egybeforrt több neves felvidéki magyar népdal és népzenei rendezvény, amelyeket éveken keresztül ő rendezett, köztük a Tavaszi szél vizet áraszt. is. Papp Sándor 2009-től a szlovák közszolgálati hírügynökség, a TASR munkatársa volt. Idén májusban vonult nyugdíjba, két hét múlva töltötte volna be 62. életévét. (mti)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. október 23.
Orbán Viktor miniszterelnök az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján tartott állami ünnepségen a Terror Háza Múzeum előtt 2017. október 23-án.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.