Közélet

Egymillió gyereket fenyeget a kolera

Több mint egymillió, ötévesnél fiatalabb alultáplált kisgyereket fenyeget a kolera Jemenben, figyelmeztetett kedden a Save The Children nevű segélyszervezet.

Ennyien élnek ugyanis a szervezet szerint a 2015-ben kitört kolerajárvány által súlyosan érintett területeken. A kór az elmúlt két évben már 425 ezer embert fertőzött meg, közülük 1900-an nem élték túl a betegséget. A Save The Children arról számolt be, hogy az új esetek 44 százalékában 15 évesnél fiatalabbak fertőződnek meg, s a halálos áldozatok majdnem harmada is ebből a korcsoportból kerül ki.

Az a tragikus, hogy a kolera és az alultápláltság is kezelhető lenne a legalapvetőbb egészségügyi ellátással, de a kórházak és rendelők elpusztultak, az állami egészségügy dolgozói egy éve nem kaptak fizetést, a létfontosságú segélyszállítmányok célba jutását pedig akadályozzák, húzta alá Tamer Kirolos, a szervezet vezetője a háború dúlta országban.

Az ENSZ számításai szerint a csaknem 28 millió lakosú országban 20,7 millió ember segélyre szorul. A Save The Children 14 koleraközpontot működtet az országban, de a legsúlyosabban érintett területekre most még több embert küldenek.

Közben Auke Lootsma, az ENSZ jemeni fejlesztési vezetője arra figyelmeztetett, hogy az országban kialakult helyzet “ember okozta katasztrófa”, mert nemcsak a szegénység és a befektetések hiánya vezetett ide, hanem az is, hogy a háborús felek a gazdasági kivéreztetést eszközként alkalmazzák a háborúban.

Lootsma szerint nem látni a jemeni polgárháború végét, a lakosság 60 százaléka nem tudja, mikor fog legközelebb enni és 7 millió embert közvetlen éhínség fenyeget. Az ENSZ-tisztviselő azt mondta: kétmillió gyerek súlyosan alultáplált az országban és már nemcsak a kolera, hanem agyhártyagyulladás is felütötte a fejét az országban.

Az Arab-félsziget déli részén elterülő országban 2014 ősze óta polgárháború dúl, azóta, hogy az Irán támogatását élvező, síita húszi lázadók elfoglalták a fővárost és elűzték az ország nemzetközileg elismert elnökét, Abed Rabbo Manszúr Hádit, akinek az oldalán 2015 tavaszán Szaúd-Arábia vezette arab katonai koalíció is beavatkozott a konfliktusba.

Lootsma kiemelte az élelmiszerimport fontosságát, mert az ország élelmiszerszükségletének 90 százalékát csak így tudja fedezni, viszont a háború miatt sok repülőtér nem üzemel, az ország devizakészletei elfogytak és a kormányt fizetésképtelenség fenyegeti.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik