Közélet
Konferencia a migrációról Budapesten

Három bankot is képviselt Trócsányi irodája az adósokkal szemben

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2017. 07. 04. 07:38

A miniszter igyekszik hangsúlyozni, hogy nincs köze a résztulajdonában lévő ügyvédi irodához.
Korábban a témában:

Trócsányi László igazságügyi miniszter ügyvédi irodája három bank képviseletét is ellátja devizahiteles perekben, az adósokkal szemben – írja a Magyar Nemzet. A Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda az OTP-t egy ügyben már 2011 óta képviseli, emellett az Erstének és az Unicreditnek is dolgozik.

A 2014-ben elfogadott devizahiteles „adósmentő” törvénycsomag, ami alapján a hitelszerződéseket a perekben elbírálják, a Trócsányi irányítása alatt álló minisztériumban íródott. A jogszabályokról a Magyar Bírói Egyesület elnöke is azt mondta nemrég, hogy nem feltétlenül „adóspártiak”.

Az igazságügy-miniszter beiktatása óta hangsúlyozta, hogy nincs köze az ügyvédi irodájához, mert szünetelteti praxisát, ám miniszteri főtanácsadója, Bogdán Tibor aktív tagja és gyakorló jogásza a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Irodának, miközben a kormányülésekre is bejáratos – írja a lap.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. augusztus 19.
Csapolt sör a Magyar Ízek Utcája rendezvényen az I. kerületi Lánchíd utcában 2017. augusztus 19-én.
MTI Fotó: Mohai Balázs
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.