Közélet

Kerékgyártó István: Eláruljam, hogy nevezik Orbánt a háta mögött?

Nagy József
Nagy József

újságíró. 2017. 06. 21. 11:06

Ott volt a rendszerváltásnál, a privatizációknál, ismeri politikusok kurvázós, lopós, gyilkolós történeteit. Aztán megcsömörlött, kiszállt, azóta regényeket ír a sztorijaiból. Nagyinterjú.
Korábban a témában:

Ha hihetünk A rendszerváltónak, minden politikus ocsmány gazember, lusta, hazug, gátlástalan, középszerű, bárkit hátba szúr, és bármelyikük megvásárolható a „három pé, vagyis pénz, pina, politikai hatalom” valamelyikével. Tényleg ilyenek?

Sok politikust ismertem, és aki nem ilyen volt, az kikopott, belehalt. Vagy a saját pártja utálta ki, mint a fideszes Illés Zoltánt és Ángyán Józsefet, vagy pont őt feszítették keresztre korrupciós, esetleg egyéb köztörvényes váddal, lásd a fórumos Dávid Ibolya és Herényi Károly esetét. A merkantil hajlamú politikusok – a merkantil hajlam alatt azt értem, hogy lop, mint az állat – a nem lopósokat úgy emlegették, hogy „na, azok a szerencsétlen hülyék”.

Honnan ismeri a politikusokat és a történeteiket?

A rendszerváltásig filozófiatörténetet tanítottam a pécsi egyetemen, aztán egy barátommal megalapítottuk Magyarország egyik első privatizációs tanácsadócégét, ahol rengeteg politikussal és üzletemberrel találkoztam. Segítettünk még az Állami Vagyonügynökségnek is. Később váltottam, egy vállalkozás társtulajdonosaként magam is privatizáltam közérteket és egy nagy informatikai céget.

Meggazdagodott?

Pár évig csináltam, s lett annyi pénzem, ami normális polgári életet biztosít. Aztán csúnyán becsaptak, megcsömörlöttem, akkor szálltam ki, amikor a legjobban dübörgött a privatizáció. 1998-ban egy évig a Horn-, aztán még egy évig az első Orbán-kormány alatt az ORTT főigazgatója voltam, bejártam a Parlamentbe, szép tapasztalat volt látni, a politikusok hogyan próbálják befolyásolni a médiát. 1999 óta írással foglalkozom.

Fotó: 24.hu / Berecz Valter

Milyen emberek voltak az első szabad Országgyűlés tagjai?

Kezdjük messzebbről.

Kádár alatt mindent az ő puritanizmusa határozott meg, persze alatta is loptak, de félve, szégyenkezve.

A nyolcvanas években érkeztek a reformkomcsik, okos technokraták, emberileg egész jó minőség, nekik köszönhettük Kelet-Európa legjobb gazdasági törvényeit. Egy nagy bajuk volt: nagyon szerették a hatalmat, és a KISZ-ben profi hatalmi játékosokká értek. Aztán jött az első szabad Országgyűlés csupa küldetéstudatossal, ők nem pénzért, hanem hitből ültek be a Parlamentbe. Antall hitt. Kis Jánosék is hittek. Még a szocialista reformkörösök is hittek. Volt ethosz. Komoly, művelt, tanult, kicsit naiv, kicsit álmodozó bölcsészek és jogászok, ők azok, akik a nyolcvanas évek végén, az új pártok alakulásánál a legbátrabban kiabáltak.

Illetve a zömük azért kiabált, mert demokratikus világot álmodott, néhányuk meg azért, mert besúgó volt, még a kommunista titkosszolgálat küldte be a politikába.

Az egyik egyetemi cimborámból SZDSZ-es képviselő lett, büszke voltam rá, aztán pár hónap után lemondott a mandátumáról, visszament ügyvédnek. Mesélték, párton belül lebukott, kiderült, háromperhármas volt, kilökték, teljes joggal. Amúgy épp a múltkor jelölt be a Facebookon.

És?

Nem jelöltem vissza. Tuti, hogy rólam is jelentett. Nem akarom tudni, mit.

A merkantil hajlamúak mikor tűntek föl a pártoknál?

Már a legelején. Azt ígérték a politikusoknak, hogy okosban bármit megoldanak nekik. Akadt, aki elzavarta őket, más viszont nem bánta, ha ingyenvacsorát kap, ingyen külföldi utat, esetleg egy jobb autót. A kis ajándékok gyorsan feltámasztották az éhet. Már 1991-ben beindult az olajszőkítés, politikusok és sima köztörvényes bűnözők kéz a kézben felfoghatatlan mennyiségű adópénzt csaltak el. Rengetegen ekkor kurvultak el végleg, váltak egy életre zsarolhatóvá. A politika célja ideális esetben egy jó társadalom felépítése, ez illant el villámgyorsan.

Minden a hatalom megtartásának rendelődött alá, melyet azóta is a résztvevők anyagi gazdagodási vágya fűt. Ma már ott tartunk, hogy a lelepleződő lopásnak nemhogy büntetőjogi, még politikai következménye sincs.

Fotó: 24.hu / Berecz Valter

Sőt, az elkövető még csak szégyent sem érez. Elképesztő, ami például Farkas Flóriánnal történik. Feketén-fehéren, schwarz und weiss kiderült, hogy ellopta a pénzt, és mégis maradhat a posztján. Vagy ott van Mészáros Lőrinc döbbenetes vagyongyarapodása. Zéró szégyenérzet. Csapatostul, a trambulinról vizelnek a medencébe. Nem szerettem Antallt, de a nemzeti tőkésréteg felépítésében elévülhetetlen érdemei vannak. Igenis helyes döntés volt az egzisztenciahitel, meg a dolgozói kivásárlás, meg az is, hogy a menedzsment vehette meg a cégeket.

Ma meg azt látni, hogy Orbánék államosítanak, naná, a váltásban mindig van pénz, udvarközeliekre szűkítik a magyar tőkés réteget.

Számos olyan konkrét sztorit ismerek, hogy a nem fideszes vállalkozó visszautasíthatatlan ajánlatot kapott a cégére, s ha nem fogadta el, rászállt az adóhatóság. A folyamat rémisztőbb aspektusa, hogy aki nem tagja a csapatnak, külföldre menekíti a cégét és a pénzét. Egy normálisan működő vállalkozásban a profit zömét visszaforgatja a tulajdonos, itt a nyereség nyolcvan-kilencven százalékát kiveszik, felélik, még jó, ha leadózzák, s nem varázsolják ki offshore-ozva a pénzt. Nem bíznak a jövőjükben. Mert nem a verseny dönt, nem az számít, ki a jobb, hanem a politikai hűség, a hatalomhoz való közelség határoz meg mindent: a végén a jók elbuknak, a lojális gyöngék diadalmaskodnak. Ezáltal csökken az innovációs hajlam, nincs fejlesztés, a fő feladat megetetni, megvendégelni, megtömni a zsebét a hatalmon lévőknek, szavazókat hozni nekik. Beteg verseny, beteg ország.

A regénye főszereplője, Vidra Milán a rendszerváltás idején lesz egyetemi oktatóból kicsi, majd egyre nagyobb politikus, aztán a politikát a parlamenten kívülről szolgáló köztörvényes gazfickó, belső leszámolások végrehajtója. A kötet tele létező személyekre hajazó politikusokkal, valahonnét ismerős sztorikkal. Szó esik például arról, hogy a földművelési tárca vezetője, ha elszomorodik, a minisztériumban berendezett falusi szobába vonul vissza, viaszosvászon terítős asztalra borulva pálinkázik, s dunyhás ágyban piheni ki a részegséget.

Nagyon vicces. És egészen konkrét. Annak idején a vidékfejlesztési tárca nélküli miniszternek alakítottak ki parasztkonyhát a miniszteri szobával szemben, jártam ott, ő is Somogy megyei volt, csakúgy, mint én, egyszer beszélgettünk ott.

Orbán Viktor alteregója szerepel a kötetben?

Nélküle nincs rendszerváltó regény. Eláruljam, hogyan nevezik a háta mögött?

A könyvbéli hatalom csúcsán a Főmérnök áll. Ugye ő Orbán Viktor?

Nem tud más lenni.

Főmérnök?

Az. Ismerősöktől, vállalkozóktól hallottam, hogy így hívják. De azt kell mondanom, hogy A rendszerváltó nem kulcsregény, vagyis szó sincs arról, hogy a szereplők egy az egyben megegyeznek egy-egy létező személlyel, cselekedeteivel. Sok minden úgy történt, ahogy írom, sok minden csak hasonlóan, és sok minden történhetett volna úgy is. A lényeg, hogy a regényről gondolja csak azt az olvasó, hogy: na, valahogy így történhetett, a fene vigye el!

Fotó: 24.hu / Berecz Valter

Kóbor kisgazda alelnök Torgyán József?

Sok minden belőle került a figurába. Az a találkozás is, amikor a pártalakulások idején egy fórumon hófehér öltönyében odaugrott a fiatal egyetemi oktató Vidra mellé azzal, hogy pont ilyen figurákat keresünk, gyere hozzánk. A valóságban én voltam az a fiatal egyetemi oktató, engem kért föl szakértőnek Torgyán József.

Ön Vidra?

Vidra hasonló helyeken járt, mint én, például a pécsi egyetemen tanított, de nekem eszem ágában nem volt beszállni a politikai ringlispílbe.

A regénybéli Vidra azt mondja az ország jogi karaira, akkor még csak három volt, hogy „a pestiek fúrnak, a szegediek isznak, a pécsiek pedig tosznak”.

Ez is valóságos.

Ön Pécsen oktatott.

Igen, a pécsi toszó karon. Kicsit szégyelltük a szabadosságot, de egymás között azt mondtuk, ez még mindig jobb, mintha piálnánk vagy egymást fúrnánk.

A könyvben politikusi alkuk, szövetségek köttetnek kuplerájban, Vidrát egy prostituáltak részvételével zajló csoportszex után fogadja be az államtitkárok bandája. Ez konkrét?

A sztori megtörtént, igaz, nem politikusok, hanem egy párthoz szorosan kötődő üzleti kör vezetői a szereplők.

A legenda szerint a kuplerájokban a rendszerváltó elit jelentős részének szőrös fenekét levideózták a kilencvenes évek elején.

Több ez legendánál. Tudni, mely budapesti kuplerájok voltak a politikusok törzshelyei.

A regény tele naturális részekkel, hogy ki, mit, honnan, hogyan varázsol elő, hova tesz, mibe önt. Mi az oka annak, hogy a kortárs szépirodalomban rengeteg a szex?

A szexszel sok minden kifejezhető. A demokratikus ellenzék egy részében, különösen a most hatalmon lévő srácokban már a kezdet kezdetén megvolt a beteges macsóság, a férfiközösségek lábszaga és agresszivitása. Három ilyen tér van, a kollégiumi fiúszobák, a katonai körletek és a futballöltözők világa, ahol durván beszélnek, túlhangsúlyozzák a férfiasságot, és a nők lekicsinylésével, tárgyiasításával játsszák a nagyfiút. Jancsó Miklós filmjeiben meztelenre vetkőztetett nők szaladgálnak a mezőn, ez mutatja a hatalommal szembeni kiszolgáltatottságukat. Nálam a macsó politikusok használják a nőket, hatalmat gyakorolnak felettük.

Szexuális élményeiket kurvákkal, megalázottakkal élik meg, a feleségükkel odahaza szolid házaséletet folytatnak, ha egyáltalán, az asszony dolga szülni, rendben tartani a háztartást. A női testhez úgy viszonyulnak, mint a pénzhez: megszerezni, befalni, leuralni, habzsolni.

A szexhez való hozzáállással pontosan jellemezhető ez a világ.

Fotó: 24.hu / Berecz Valter

A könyvben szó esik egy politikus meggyilkolásáról. A valóságban is volt ilyen a rendszerváltás utáni Magyarországon?

Jelentős politikus megölésére nincs bizonyíték. Olyanról viszont tudok, akinek megmondták, húzzon el az országból, különben kinyírják.

És?

Elhúzott, s néha hazajöhet pár napra rokonlátogatóba. De a politika közelében akadt számos különös haláleset, ami akár gyilkosság is lehetett. Emlékezzünk csak az alcsúti Együtt-tag juhász, Váradi András rejtélyes elgázolására, vagy a rendőrautóban infarktusban életét vesztő Welsz Tamásra. Ezekben és még számos más sztoriban valami nagyon nem stimmel.

Konteó van sok, olyat is hallani, Welszé kamuhalál volt, így menekítették ki „vádalku és a tanúvédelmi program keretében”.

Ahol elkendőzik az igazságot, kinő a konteó. A gyanús esetekről sosem derül ki, valójában mi történt. S azt sem tudni, ha gyilkosság volt, a politika adta ki az utasítást, vagy „csupán” a politika körüli túl lelkes alakok magánakciójáról van szó.

Magánakció?

Nyilván van úgy, hogy a helyi atyaistenek megpróbálják kitalálni a nagyfőnök gondolatát, aztán néha túllőnek a célon. Mi baj történhet? Legföljebb leszidják, hogy ez kicsit sok volt, de eljárás nincs. Hogy is lenne, ha egyszer az igazságszolgáltatás a politika foglya.

Nem mindenki.

A rendőrség utasításokat kap, ott nincs pardon. Az ügyészségnek lehetne némi függetlensége, de Polt Péterrel az élén szó nincs erről. A bíróság mint testület, derekasan végzi a dolgát, sok bíró a lelkiismerete alapján jár el. Csakhogy míg például Svájcban sorsolják, melyik bíróhoz milyen ügy kerül, nálunk a vezetőbírák szignálják ki a dossziékat. Voltam jogász, jártam jogászklubokba, tudom, főleg vidéken, a szakma tagjai jól ismerik egymás pártszimpátiáit.

Na most, ha a bíróság elnöke egy politikailag kényes ügyet a fideszes kollégának szignál, borítékolható a végeredmény, a politikailag semleges ügy pedig mehet annak, aki a múltkor bepálinkázva szidta a hatalmat.

Persze még így is adódnak meglepetések, ha a bíró elgondolkodik, hogy ő még húsz év múlva is bíró akar lenni. De tény: bizonyos bírókra számíthat a hatalom. És az is tény, hogy a hatalom a médiáján keresztül bármit és bárminek az ellenkezőjét képes bemesélni a népnek.

Fotó: 24.hu / Berecz Valter

A regényben egy pártvezető így beszél erről: „Az új kor lényege egy virtuális világ megteremtése, ahol senki nem tudja, mi a valóság, nem tudja eldönteni, hogy mi igaz, és mi hamis, mert a nagy ideológiák már halottak. Nincs olyan, hogy valódi, mert minden csak látszat, még az is, amit a saját szemével lát az ember. A rendszer legfontosabb tulajdonsága a rugalmasság, hogy bármi bármikor megváltozhasson, az embereknek pedig fogalmuk se legyen arról, hogy mit látnak. Elég, ha annyit tudnak, hogy mindent mi határozunk meg.”

Ez sem az én kitalációm, hanem egy létező politikai mérnök, az orosz Vlagyiszlav Szurkov doktrínája. A világ sokáig magától bonyolódott, ma pedig ezrek dolgoznak azon, hogy minél átláthatatlanabbá váljék. Vlagyiszlav Szurkov ennek élmunkása, színművészetit végzett, még miniszterelnök-helyettese is volt Putyinnak. Az oroszok rengeteg pénzt nyomnak a dezinformálásba. Iskolapéldája ennek Kelet-Ukrajna elfoglalása, amiről annyit tudni, hogy valahonnét fegyveresek érkeztek valamilyen egyenruhában, és néha ezt mondták róluk a sajtóban meg a neten, néha meg azt. Az emberek pedig jól összezavarodtak, és az a dolog vége, hogy azt mondják, jó, hagyjanak engem békén ezzel az egésszel.

Orbánék rengeteget tanulnak az oroszoktól. A sajtótermékeket megszerezve, eltüntetve elfoglalják a médiát, és elzárják az embereket a hiteles információktól.

Lebutítják az oktatást, ne tanuljanak nyelvet a gyerekek, nem kell számítástechnika, nem kell általános műveltség, az összeszerelő-ipart fejlesztik, ahová elég a betanított munkás. Létrehozták a közmunka rendszerét, amivel százezrek szája úgy tömhető be, hogy éppen nem halnak éhen. Lerohasztják az egészségügyet, amiben, ha nem fizetsz kiegészítő csatornákért, véged van. A cél, hogy legyen egy széles tömeg, melynek tagjai nem látják át, ami zajlik körülöttük, képtelenek kitörni, és azt eszik, amit a hatalom eléjük vet. Öt-hat éve azt hittem, ezek különálló ostoba döntések. Ma meg azt gondolom, hogy egy félelmetes, sátáni rendszer elemei.

Miért kéne alattvalóvá zülleszteni a népet?

Mert Orbán rájött, hogy a nép csalódott a demokráciában, és erős benne a paternalizmus utáni vágy. Nincs civil kurázsi, mondják meg, mi legyen, és én majd csinálom.

Tisza-rendszer, Horthy-rendszer, Kádár-rendszer, Orbán-rendszer – ez egy tök egyenes történelmi vonal.

Mindenhová a maguk embereit ültetik, mindent elfoglalnak, az ellenzéket eljelentéktelenítik.

Fotó: 24.hu / Berecz Valter

A sokáig fideszes, aztán jobbikos Körömi Attila mesélt egy interjújában a Fidesz 2004. április ötödikei frakcióüléséről. Körömi állítása szerint Orbán ott mutatta be Habony Árpádot, és arról beszélt, hogy „győzött a Kádár-rendszer, megnyerte a rendszerváltoztatást”. Amiből az következik, hogy „a jövőben nem mi mondjuk meg, kire kell szavazni, hanem megkérdezzük az embereket”. Meg az is következik, hogy „a gazdasági problémák, a hétköznapi gondok, az eladósodottság, a bizonytalanság és a félelem fogalmait, életérzéseit kell témává tenni, majd rendre ismétlődő sulykolással napirenden tartani”, és „azt kell tenni, úgy kell építkezni, ahogy az egykori állampárt tette, a világ mai, de a technológia a régi lesz”.

Erről beszélek. Mindannyiunknak vannak humánus és szemét gondolatai is. Az aljas politika a rosszabb énünkre alapoz, azt erősíti. Az ember elég egyszerűen működik: ha a tévéből gazemberségeket hall, bár addig az olyat maga előtt is szégyellte, úgy okoskodik, miért ne mondhatná ki ő is.

Elém áll a minap az unokaöcsém egy családi találkozón, hogy „te, én rasszista lettem, az Orbánt ugyan továbbra is utálom, de ebben a migránsozásban igaza van”.

A legrosszabb, legönzőbb énjét hozták belőle elő. Miközben a jót, a szolidaritást, a kegyelmet is elő lehetne csalogatni. Ezért szoktam mondani, hogy én mint burzsoá, mint magánpolgár – és a szó csak ennyit jelent franciául, és nincs köze a gazdagsághoz – jól érzem magam ebben az országban, hiszen Budapest szép, be lehet ülni helyekre, vannak barátaim, és van egy kertem, ahol jól elvagyok a virágaimmal. De mint közpolgár, vagyis mint citoyen, egyre rosszabbul vagyok. És egyre nagyobb a szakadék a magánpolgár és a közpolgár között, olyannyira, hogy lassan belenyúlhatnak a magánéletembe is. Ma egyetlen akarat van, és az részesül a javakból, aki meghajol ezen akarat előtt. És egyre többen érzik elviselhetetlennek az életet Magyarországon.

Elviselhetetlen? Az mit jelent?

Viszonylagos. Egy középkortörténész mondta valaha, hogy a török hódoltság idején elviselhetetlenek voltak az állapotok, melyek amúgy százötven évig tartottak. De most tán valami elindult, s szivárog lefele az elégedetlenség. Ami persze megállhat.

Lehet, csak néhány hónap van a bukásig, lehet, sok-sok év.

A balhék, a forradalmak, a nagy bukások előtt pár nappal általában az áll a napilapokban, hogy „semmi”, zene szól a bálteremben, aztán beüt a mennykő. Én így hatvannégy évesen abban bízom, lesz még olyan szép pillanatom, mint tizenöt éve, amikor beléptünk az unióba. Az volt életem legboldogabb napja, úgy éreztem, visszafordíthatatlanul nagyszerű dolog történt, mostantól az idők végezetéig a világ szabad és boldog oldalán élünk. Döbbenten nézem a visszafordulást.

Interjúkötet a 24.hu szerzőjétől

Layout 1

„Terike is iszogatott, én is iszogattam.”

„Az Orbán Viktor is geci. Az is geci. Azt is leírhatja.”

Megnézem most »

vissza a címlapra

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.