Közélet

Úgy dübörög a magyar gazdaság, hogy még egy amerikai kormányzót is idevonzott

Pár napos látogatásra érkezett Magyarországra Eric Holcomb, az egyesült államokbeli Indiana állam kormányzója. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter történelmi jelentőségűnek nevezte a találkozót – ez abból is látszik, hogy Szijjártó, Holcomb és Kövér László találkozójáról összesen 27 képet hozott le az MTI. A két fél gazdasági együttműködési megállapodást írt alá.

MTI /Koszticsák Szilárd

A külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy az amerikai közép-nyugati szövetségi állam és Magyarország területe csaknem megegyezik, és számos hasonlóság van gazdaságpolitikai törekvéseik között. Példaként említette, hogy mindkét helyen a gazdasági növekedés motorjának a munkahelyteremtést tekintik, és a képzésekre helyezik a hangsúlyt, alacsonyak az adók, logisztikai szempontból pedig minkét terület meghatározó helyen van a saját térségében.

Orbán Viktor miniszterelnök (j) fogadja Eric Holcombot, az egyesült államokbeli Indiana kormányzóját (b2) a Parlamentben 2017. június 14-én. Mellettük Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Jim Schellinger indianai kereskedelmi miniszter (j2). MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda / Botár Gergely

Holcomb az Indystar nevű amerikai oldalnak arról beszélt, hogy Magyarország gazdasági fejlődése még az európai helyzethez képest is kiugróan jó, és rendkívül vonzó befektetési célpont. Már most is jelen vannak indianai cégek, mint az Eli Lilly és a Koch Enterprises.

MTI/Kovács Attila

A kormányzó szerint a legnagyobb hasonlóság a magyarok és az indianai emberek között, hogy barátságosak és nagyon jó vendéglátók. Holcomb a budapesti látogatást követően Franciaországba utazott, ahol egy hétig fog nagyon fontos üzletemberekkel találkozni, és részt vesz a Le Mans-i autóversenyen is, amely az autóiparáról híres Indiana szempontjából jelentős esemény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik