Közélet

Háromszor több pénz jut az egyházi iskolák diákjaira

A szakszervezet szerint az állam hátrányos helyzetbe hozza a saját intézményrendszerében tanulókat.

Több pénzt költ az állam az egyházi iskolákba járó diákokra, mint azokra, akik az állami iskolarendszert választották – derül ki a Költségvetési Felelősségi Intézet vizsgálatából, amiről a Hír TV számolt be. Egyes célokra az egyházi intézmények csaknem háromszor több forrást kaptak.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára ezzel szemben azt állította: pontosan ugyanannyi támogatást kapnak az egyházi iskolák, mint az állami intézmények. Mohos Gábor azt mondta, azt a pénzt, amit például az állami intézmények beruházásra költenek, az egyházi fenntartók nem kapják meg.

A Költségvetési Felelősségi Intézet számításai szerint azonban az egyházi iskolák a dologi kiadásokra – így közműdíjakra, kréta vagy digitális táblák vásárlásának fedezésére – tavaly minden gyerek után 160 ezer forint normatív támogatást kaptak. Az állami iskolák esetében nincs ilyen normatíva. A tankerületek költségvetéséből számolva úgy látják: az állami intézményekben az egyházi keretnek alig harmada jut egy diákra.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete úgy vélekedett: az állam hátrányos helyzetbe hozza a saját intézményrendszerében tanulókat, ami az összes diák 80 százalékát jelenti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik