Közélet

Kósa: Botka életveszélyes

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szerint Botka László veszélyes a magyar nemzet, a magyar emberek biztonságára, hiszen az MSZP kormányfőjelöltje arról nyilatkozott, hogy ha megválasztják, akkor lebontja a kerítést a határon.

Kósa Lajos pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Botka László Reutersnek adott nyilatkozatát idézve azt mondta, akkor akarja elbontani a kerítést, amikor az egyik legbrutálisabb terrortámadás következett be, hiszen Manchesterben már gyerekek voltak a célpontok.

Kijelentette, ha Botka László bármilyen lehetőséghez jut, az a Fidesz szerint életveszélyes Magyarország számára.

Ha a szocialisták győznek, akkor mértéktelenül és korlát nélkül be fogják engedni a migránsokat, elbontják a kerítést, és Magyarországot kiszolgáltatják ennek az újkori emberáradatnak, népvándorlásnak

– fogalmazott.

Az MSZP egyébként az MTI-nek küldött közleményében úgy reagált, Botka László a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva nem azt mondta, hogy győzelme esetén lebontja a déli határszakaszon a kerítést, hanem azt, hogy az EU közös határvédelmi mechanizmusának elfogadása és kiépítését követően, valamint a közel-keleti helyzet megnyugvása esetén a kerítésre már nem lesz szükség.

Brüsszelbe vezet Botka első útja
A szegedi polgármesternek uniós intézmények vezetőivel is személyes találkozói lesznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik