Közélet

Nagy erőkkel vonultak ki a rendőrök a repedésfestő kétfarkúakra Kaposváron

Több városból is érkeztek a Magyar Kétfarkú Kutya Párt passzivistái, repedezett járdákat festeni. Hamar meg is jelentek a rendőrök, akik leginkább tanácstalanok voltak.

Rendőrök igazoltatták Kaposváron szombat délután a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) járdafestegető passzivistáit, akik három helyen álltak neki kiszínezni a megrepedezett járdákat a somogyi városban. Martos Csongor a 24.hu-nak elmondta: a rendőrök „elég nagy erőkkel” jelentek meg igazoltatni a járdafestőket. Elmondása szerint az egyik helyen még a kaposvári rendőrkapitányság vezetője is megjelent, civilben, és több tiszt is részt vett a rendőri akcióban.

Martos elmondta: először egy, már korábban megkezdett festést akartak befejezni, de alig három repedés befestése után már meg is jelentek a rendőrök. A hatóságok a passzivistákat nem állították elő, csak igazoltatták őket, felírták az adataikat, valamit elkobozták tőlük a festékeket és az ecseteket. Martos közlése szerint a rendőrök tanácstalanok voltak azzal kapcsolatban, mit is kéne kezdeni a járdafestőkkel, és nagyjából 2-2,5 órán át foglalkoztak velük.

Miközben a rendőrök az MKKP két csoportjával foglalkoztak, egy harmadik csoport teljesen zavartalanul tudott színessé varázsolni egy szétrepedezett járdát. Ők Martos közlése szerint már haza is utaztak, úgy, hogy nem is találkoztak rendőrökkel. Később a már korábban igazoltatott két csoport tagjai fugázásba kezdtek.

És ott is rendőrök jelentek meg.

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, a kaposvári önkormányzat külön rendeletet hozott a kétfarkúak járdafestése ellen. A rendelet május elsején lép életbe, és az MKKP pont ezért is szervezett járdafestési akciót szombatra. De úgy tűnik, a járdák mellett még egy plakátra is volt idejük:

Martos lapunknak elmondta: a kétfarkúak a járdaszínezést a lakosság biztonságának szem előtt tartva festik le a járókelőkre veszélyes repedéseket. A szürke töredezett járdákban ugyanis könnyedén el tudnak bújni a szürke medvék, és onnan előugorva rá tudnak ugrani az emberekre. A színes járdában azonban már nem tudnak olyan könnyedén elrejtőzni. A több színt is azért használják, hogy a medvék nehogy azzal védekezzenek, hogy bundájukat az egyszínűre festett járda színére változtatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik