Közélet

Döntött a bíróság: mennie kell az évtizede regnáló HÖK-elnöknek

Török Márk (Török Márk)
Török Márk (Török Márk)
Török Márk sokáig kirobbanthatatlannak tűnt a szegedi egyetem hallgatói önkormányzatának éléről.

Bíróság döntött arról, hogy nem vezetheti tovább a Szegedi Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzatát Török Márk, aki majdnem tíz évig töltötte be a tisztséget. Erről az Átlátszó Oktatás számolt be.

A felsőoktatási törvény 2015-ös módosítása szerint legfeljebb négy évig lehet HÖK-ös tisztséget betölteni. Emiatt tavaly júniusban az egyetem rektora megsemmisítette az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnökválasztásának eredményét, de Török Márk bíróságon támadta meg a döntést.

Az Átlátszó Oktatás megtudta: a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elutasította az EHÖK-elnök keresetét, és nem fogadta el Török Márk azon érvelését, hogy „visszaható hatályú jogalkotásról” lenne szó. Ő ugyanis úgy értelmezte a törvénymódosítást, hogy a négyéves maximumot a hatályba lépéstől kell számítani.

A bíróság közlése szerint az elnökválasztáson figyelembe kellett volna venni, hogy csak olyan személyt választhatnak meg, akinél a négyéves korlát nem jelent kizáró okot, így a rektor jogszerűen határozott az eredmény megsemmisítéséről.

Ellenszavazat nélkül

A honlapján megtalálható életrajz szerint 1986-ban született Török egyből a bölcsészkari HÖK elnökeként kezdte hallgatói vezetői karrierjét 2004-ben. 2007-re már a kari HÖK-öket összefogó Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke volt. 2008-ban fegyelmi ügy miatt egy évre eltiltották tanulmányai folytatásától, de ezt követően újra megválasztották az EHÖK elnökévé.

A 30 ezer egyetemi hallgatót képviselő és – saját bevallása szerint – 3 milliárd forint felett diszponáló hallgatói önkormányzat élére évekig úgy választották meg Törököt, hogy nem volt más pályázó, és 2010-2014 között egyetlen olyan év volt, amikor a választmány tagjai nem egyhangúlag választották meg, de akkor is csak ketten utasították el személyét a 33 fős testületből.

A most meghozott ítélet a 2015-ös választásra vonatkozik. Törököt viszont 2016-ban is elnökké választották, ennek eredménye külön eljárásban lesz megsemmisíthető – írja az Átlátszó Oktatás.

A debreceniek feje is fájhat

A döntésnek más hallgatói vezetőkre nézve is lehet következménye – Debrecenben tavaly adta át a 35 éves Körösparti Péter a HÖK vezetését a 29 éves Bognár István Ádámnak, de az új elnök is 2010 óta részese a hallgatói közéletnek, így a törvénymódosítás rá is vonatkozhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik