Közélet

A munkaszüneti nagypéntekről vitázik a Tisztelt Ház

Torgyánról is megemlékezik a parlament a hétfőn kezdődő ülésén, ahol megtárgyalják a migránsok őrizetbe vételét is.

Az Országgyűlés négynapos üléssel ma kezdi meg tavaszi ülésszakát. A parlament négy, a közelmúltban elhunyt volt képviselőről is megemlékezik, köztük Torgyán József (FKGP) egykori földművelésügyi, valamint Katona Kálmán korábbi közlekedésügyi miniszterről.

A házelnök előzetes napirendi javaslata alapján a parlament 13 órakor kezdi munkáját. A két volt tárcavezető mellett megemlékeznek a szintén a közelmúltban elhunyt Kocsenda Antalról (FKGP) és Erkel Tiborról (MIÉP).

Az első ülésnap elején fogadhatják el a tavaszi ülésszak munkarendjét, ezután a megszokott interpellációk, azonnali kérdések és válaszok hangozhatnak el. A nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánításával összefüggő kormánypárti előterjesztés vitáját is lefolytatják.

A képviselők kedden belefognak az illegális bevándorlók őrizetbe vételéről szóló, a belügyminiszter által beterjesztett törvénycsomag tárgyalásába, továbbá újra szavazhatnak egy az Alkotmánybíróság által több ponton alaptörvény-ellenesnek minősített előterjesztésről.

Szerdán több nemzetközi szerződés kihirdetését, valamint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2015-ös beszámolóját tárgyalják a képviselők. Az Országgyűlés első idei ülése az ezt követő hétfőn kérdésekkel és azonnali kérdésekkel fejeződik be.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik