Budapest, 2017. január 4. 
A Budapest 2024 által 2017. január 4-én közölt legfrissebb aktuális látványterv a Hősök teréről, az esetleges 2024-es budapesti olimpia országúti kerékpárversenyeinek, a gyaloglásnak és a maratonfutásnak a rajt-cél helyszínéről. A látványtervet a Brick Visual, az építési terveket a BORD Építész Stúdió készítette. A 2024-es olimpia rendezési jogáért a magyar főváros Los Angelesszel és Párizzsal verseng, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szeptember 13-án, Limában dönt a helyszínről.
MTI Fotó: -
Közélet

Tüntetésekkel puhítanák a NOB-ot a párbeszédesek

24.hu
24.hu

2017. 02. 13. 15:31

Jön terepszemlézni a NOB májusban, az ellenzék kevésbé töketlen része pedig ráharap az alkalomra.
Korábban a témában:

A Párbeszéd közös kampányt és demonstrációkat szervez május közepére, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagjainak budapesti terepszemléjére időzítve. Akcióikat az olimpiarendezésről szóló népszavazáshoz aláírásokat gyűjtő civilekkel és pártokkal közösen szeretnék megtartani.

A kezdeményezést a párt szóvivője jelentette be egy hétfői, budapesti sajtótájékoztatón. Tordai Bence úgy fogalmazott, ezzel a lépéssel szeretnék “bevinni a végső csapást” a budapesti olimpia tervének.

A közös kampányban és rendezvényeken várhatóan a Momentum Mozgalom, a Kétfarkú Kutya Párt, az LMP, az Együtt és a Párbeszéd vesz majd részt. Ötletükkel megkeresték az érintetteket, akik nyitottak a kezdeményezésre – közölte a politikus.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Párbeszéd körülbelül tízezer támogató aláírást gyűjt össze és ad át a Momentum Mozgalomnak.

(MTI)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.