Budapest, 2016. december 20.
Kovács Zoltán kormányszóvivõ a Bakondi György miniszterelnöki fõtanácsadóval tartott sajtótájékoztatón Budapesten, a Vigadó utcában 2016. december 20-án. A december 19-i berlini merénylet után megerõsítik a rendõri biztosítást azokon a magyarországi helyeken, ahol nagy tömeg tartózkodik, így például a karácsonyi vásárokon.
MTI Fotó: Marjai János
Közélet

A kormányszóvivő szerint a civil szervezetek koalícióra léptek a terroristákkal

Vaskor Máté
Vaskor Máté

újságíró. 2017. 01. 13. 13:49

Korábban a témában:

Németh Szilárd kedden indította el a civil szervezetek ellen irányuló lavinát, mikor úgy fogalmazott, el kell takarítani őket innen, majd Hollik István KDNP-s képviselő azt nyilatkozta, a Fidesz azon dolgozik, hogy a szervezetek vezetőinek vagyonnyilatkozatot kelljen tennie.

Erre tett most rá egy lapáttal Kovács Zoltán kormányszóvivő, aki maga is Soros-ösztöndíjjal tanult.

Az ATV-nek pénteken elmondta, nemcsak Szerbiában, a Nyugat-balkáni útvonalon, hanem legutóbb a spanyol észak-afrikai enklávé kapcsán bebizonyosodott annak a gyanúja, hogy szervezetten küldenek több száz embert a kerítésre.

És itt kapcsolódott rá a civil szervezetekre, mikor a műsorvezető megkérdezte tőle, hogy a Soros-féle álcivilek együttműködnek-e a terrorszervezetekkel.

Abszurd koalíció látszik kialakulni. Hogyan lehetséges az, hogy magukat emberjogvédő vagy civileknek nevezett emberek ezekkel a terrorista vagy embercsempész szervezetekkel akarva-akaratlanul cimborálnak vagy együttműködnek?

Kovács egyébként megérti Németh Szilárd indulatait, sőt, majdnem meg is sajnálta, mert néhány szervezet megpróbálja a civilséget kisajátítani magának.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

A police officer (R) directs a woman carrying a bunch of flowers near the Manchester Arena in Manchester, northwest England on May 23, 2017 following a deadly terror attack at the concert at the venue the night before. 
Twenty two people have been killed and dozens injured in Britain's deadliest terror attack in over a decade after a suspected suicide bomber targeted fans leaving a concert of US singer Ariana Grande in Manchester. / AFP PHOTO / Oli SCARFF
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.