Közélet

Dömötör Csaba: a Pharaon tömegnév az arab világban

Gyöngyösi Márton szerdán szólalt fel a napirend előtt az Országgyűlésben. A jobbikos képviselő szerint Ghaith Pharaon szaúdi milliárdost, Orbán Viktor szembe szomszédját a magyar kormány több tagja segíti, hat miniszter közvetve vagy közvetlenül érintett.

Név szerint említette Rogán Antalt, Szijjártó Pétert, Varga Mihályt, Lázár Jánost és Pintér Sándort is.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára válaszában úgy fogalmazott, furcsa hallgatni a Jobbikot a biztonsági kockázatokról, mert a párt létezése óta komoly biztonsági kockázatot jelent.

Az említett név az arab világban tömegnév, és nem biztos, hogy ugyanarról beszélnek. A hatóságok információi alapján ilyen nevű személy Magyarországon nem tartózkodik, és nem él életvitelszerűen

– tette hozzá.

Ha Pharaon egyértelműen azonos azzal, aki az amerikai hatóságok körözési listáján szerepel, és ezt az amerikai hatóságok megerősítik, akkor a magyar hatóságok el fogják fogni

– közölte.

Mint mondta, azt, akiről a sajtóhírek szólnak, két évtizede hol körözik, hol nem. Információik szerint akiről a hírek szólnak, többször is vízumkérelmet nyújtott be schengeni országokba, de a beutazásával összefüggésben nem emelt kifogást egy ország sem.

Az alaptörtvény módosítása kapcsán kitért arra is, hogy a kormány nem fog engedni semmiféle zsarolásnak.

3 millió embert nem lehet csak úgy zsarolgatni.

Szerinte a Jobbik a pecsenyesütögetés mellett túl gyáva ahhoz, hogy ne szavazza meg az alaptörvény módosítását.

Egyébként azt is megírtuk már, hogy csak egy ujjlenyomatot kellene venni a “Pharaon nevű embertől”, és akkor kiderülhetne, hogy ugyanarról a személyről beszélünk-e, mint akit az amerikaiak köröznek.

Sőt, lehet, hogy elég lenne megkérdezni Tiborcz Istvántól is, hiszen a kettejüknek vannak összefonódásai. 

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik