Közélet

Orbánék titokban ukránok tízezreit várják

Már a spájzban is vannak.

Hamarosan tízezer számra jöhetnek az ukrán vendégmunkások, az ehhez szükséges jogszabályokat már a legnagyobb csendben módosították. Egyetlen súlyos feltételt szabtak: hiányszakmában kell dolgozniuk – írja a Heti Válasz, emlékeztetve rá, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter múlt héten már beszélt erről.

A hiányszakmákban átmenetileg lehetővé kell tenni, hogy az Európai Unióból – amelyen belül szabad a munkaerő-áramlás – vagy szomszédos, harmadik országból oldják meg a foglalkoztatást.

A hetilap kiderítette: a kormány a legnagyobb titokban módosított jogszabályokkal már meg is alapozott az ukrán vendégmunkások érkezésének, amiről vélhetően azért hallgat, mert a népszavazás előtt nem akar zavart kelteni. (Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója az ukrán vendégmunkásokra utalt a Figyelőnek, amikor a gazdasági migránsokról beszélt.)

Ha a referendum nem lenne érvényes, a kormány kezében ütőkártya lenne a betelepítési kvóta ellen, hogy elsősorban a szomszédban dúló háború elől menekülő ukránokon segít. Mondhatná, hogy nem a muszlimok befogadásával, de kiveszi részét a menekültügyi akcióból.

Orbán Viktor már két éve százezer ukrán menekült befogadásáról beszélt, de az ellenzék akkor nem találta őket – írja a hetilap, amely szerint az ukránok „furcsa menekültek”. Az Oroszország által 2014-ben megszállt Donyeck-vidéket elhagyó szakmunkások gond nélkül tudnak külföldön munkát vállalni.

Magyarországra tavaly nyárig 60 hivatalos menedékkérelem érkezett, közben csak a határmenti Kispaládon félezren vettek ingatlant. A kárpátaljai sajtó tele van magyarországi álláshirdetésekkel, de a kormány nemcsak a határon túli magyarokat támogatja, hanem az ukránokat is.

A Heti Válasz összegyűjtötte az ukrán vendégmunkások alkalmazását elősegítő változásokat (pl. tartós munkavégzés esetén csokot igényelhetnek, hiányszakmákban már nincs szükség munkavállalási engedélyre, “szomszédos ország állampolgáraként” kedvezőbb a helyzetük a munkavállalásnál egy szírnél, afgánnál.) 

A lap szerint a hiányszakmák listáját a nemzetgazdasági miniszter évente állítja össze, jelenleg 37 terület tartozik ide. A listára csak olyan munkakör kerülhet fel, amelyre 30 napnál régebben nem találnak ember, vagy a közeljövőben előreláthatóan tömeges igény lesz rá. Bár egyelőre kevés a tapasztalat a vendégmunkásokról, akiken nagy nyomás lesz, hiszen csak addig maradhatnak Magyarországon, amíg van munkájuk. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik