Közélet

Kvótaellenes népszavazás: egy lőporos hordón ülünk

Zsolt Péter
Zsolt Péter

szociológus. 2016. 09. 14. 15:04

A napokban részt vettem egy biztonságpolitikai rendezvényen vitapartnerként, és azzal az állítással indítottam, hogy a migráció a terrorizmus szempontjából nem hogy ártana az európaiaknak, hanem még jót is tesz.

A magyarázat egyszerű: egy lőporos hordón ültünk.

Ha nem jön a migrációs hullám, anélkül hogy észrevettük volna, a belső demográfiai változások és az integrációs problémára való kellő odafigyelés elhanyagolása miatt egyszer csak elszabadult volna a pokol. Így, hogy a migráció ráirányította a figyelmet erre a problémára, még jól is járhatunk. Másfelől a terrorista cselekményeket néhány kivételtől eltekintve nem a menekültek követik el, hanem a több generáció óta nálunk élő radikalizáltak.

Nyugat-Európa az elmúlt évtizedekben úgy viselkedett, mint az a béka, amelyik alatt fokozatosan melegítik a vizet. Így, hogy jött egy hirtelen probléma elkezd intelligens és kevésbé intelligens válaszokat adni, de legalább válaszokat keres, és nem mondja azt, hogy erről a témáról csak hallgatni szabad. Vagyis, vontam le a végkövetkeztetést,

a migráció nem hogy rosszat, de jót tesz nekünk.

Meglehetősen óvatosan kell bánni azokkal a múltbeli példákkal is, melyek alátámasztják az etnikai konfliktusok fokozódását. A párizsi gyújtogatások (2005) és a londoni zavargások (2011) történetesen nem ugyanaz a forgatókönyv volt. Előbbi valóban etnikai oldalról magyarázható, mert a bevándorlók leszármazottai gyújtogattak, de ott is tulajdonképpen saját szüleikkel szúrtak ki, hiszen muszlim lakónegyedekben lángoltak az autók. Londonban pedig arab üzlettulajdonosok is védték a fosztogatóktól kirakataikat, azaz itt alapvetően nem etnikai konfliktus robbant ki, hanem egy olyan vandalizmus, melyben a deklasszálódott társadalmi réteg – pl. a hajdani munkásosztály mára munkanélkülivé vált leszármazottai – csaptak le. (Egy másik szociológiai jellegzetességre is fény derült, a vandálok apa nélkül nőttek fel, olyan negyedekről van tehát szó, ahol a fiatal férfiak előtt nincsen pozitív felnőtt férfi modell.)

Veszély tehát többféle van, s attól még, hogy a bevándorlást összekötjük a terrorizmussal, az idegent az ellenséggel, még nem biztos, hogy helyes választ adunk egy komplex biztonságpolitikai kérdésre.

Ugyanígy migráció is többféle van. Az egész pontosan úgy néz ki, mint a közlekedőedényekben a folyadékáramlás. Mióta információs- és globális társadalomba kerültünk, mindenki sokkal hatékonyabban keresi a jobb életet, mint régen: jön-megy, ahogy tud. Az elit folyamatosan mozog, ez a réteg már nem is bevándorló, hanem „átvándorló”, azaz elmegy, visszajön, máshová megy, aztán megint máshová.

A felső közép és közép, melynek vannak forrásai, a mozgáshoz egyértelműen tart a gazdagabb helyek felé, ilyenek például a magyarok, akik Londonban találtak munkát, de ilyenek a gazdasági migránsok is, még azok is, akik a lábukat használják, de amúgy van pénzük. Lásd például nálunk a Keleti pályaudvarnál feltorlódottak nem kis hányadát. Nos, ők valóban mások szerencsétlenségét akarják meglovagolni, és hazudják azt, hogy ők is Szíriából jöttek. (Ámbár onnan is először a jobb módúak indultak meg.) Végezetül pedig ott vannak a menekültek, akik közt megtalálható a társadalmuk minden rétege.

24.hu / Neményi Márton

Most ez utóbbiakról készülünk szavazni, hiszen a kvóta nem a gazdasági menekültekről szól, hanem azokról, akik mindenféle törvény értelmében – így a magyar Alaptörvény XIV. (3.) pontja szerint is – a védelmünkre számíthat. A tőlük való félelmet is meg tudom érteni, bár ha mi is azt az álláspontot képviseljük, hogy aki viszont nálunk telepedik le, annak integrálódnia kell, akkor ezt épp a mi félelmeink akadályozhatják meg. (Következésképp a félelmet politikailag generálni önsorsrontó.)

A menedékjog az, amiről elsősorban gondolkodnunk kéne most nekünk, így a népszavazás előtt. Honnan ered? Miért alakul ki? Hogyan fejlődött? E tárgyban kezembe akadt Jakab Éva: A menedékjog gyökerei a görög jogi kultúrában című írása. Annyira tetszett, hogy vázlatosan leírom, miről szól.

Isteni bevatkozás

Van az ókori görögöknél egy fejlődési íve a menedékjognak, de aztán az egész ókori kultúránál, rómaiaknál, zsidóknál – ezt már nem ebben a tanulmányban találhatjuk – megvannak a menedékkéréseknek és – adásoknak a maguk szabályai. Már akkor is az volt menekült, akinek konfliktusai támadtak, és az életét kellett mentenie, de a legelső időben menedéket tulajdonképp az istenek adtak. Ha valaki elérte a szentélyt, és az istenekkel fizikai kapcsolatba került, akkor ott már nem bánthatták. Ha ki tudták éheztetni vagy csalni, ha sikerült elérni, hogy elhagyja a szentélyt, akkor a menedékjog megszűnt. Az arab kultúrában máig van egy olyan szokás, hogy aki a házam vendége, azt bántódás nem érheti, no de térjünk vissza a görögökhöz.

Vannak azért feltételek, hogy a szentély védelmét valaki megszerezhesse. Nevezetesen a védelmet kérőnek hinnie kell azokban az istenekben, ahhoz a kultúrkörhöz kell tartoznia. Ezek alapján azt mondhatnánk, hogy de most épp az az alapprobléma, hogy keresztények találkoznak az iszlámmal.

Más az ő istenük.

Tegyük azonban a szívünkre a kezünket, hol vagyunk mi már vallásos keresztények? Még katolikus papjaink egy részénél is feltenném ezt a kérdést, akiknek eszük ágában sincs követni Ferenc pápa iránymutatását menekültügyben. A másik pedig az, hogy a görögök is továbbléptek ezen a problémán.

24.hu / Neményi Márton

Az első továbblépés a különböző konfliktusoknak volt betudható. Volt, aki nem tartotta be azt a szabályt, hogy a szentélybe menekültet nem szabad bántani, megölte ellenségét ott, ahol tilos lett volna, majd nem átallott a bosszú elől maga a szentélyben maradni. Ez komoly dilemmát okozott. Hasonlóképp drámai helyzetet teremtett, amikor egy olyan hadvezér menekült egy szentélybe, akit a perzsák üldöztek, majd a perzsák követelték, hogy a polisz adja ki a hadvezért, másképp lerohanják a várost. (A történet szerint átmenekítették egy erősebb városba, de nem adták ki, noha az orákulum is azt mondta, hogy kiadható.) A népesség növekedésével pedig nem átallottak szökött rabszolgák, mindenféle bűnözők a szentélyekbe menni, és tömegesen visszaélni a lehetőséggel, ami miatt szabályokat kellett gyártani, hogy ki jogosult a menedékjogra és ki nem. El kezdett ekkor halványodni a vallásos szabályozás, és átadta a helyét a jognak.

Drámai megoldások

Aiszkülosz drámájában 50 menekült fiatal nő kér védelmet az őket üldöző 50 egyiptomi férfitól. A nők már idegen kultúrából jönnek Argoszba, és engedély nélkül lépik át a városhatárt, ami már önmagában is visszatetszést kelt (illegális határátlépők). De az argosziaknak az se igazán tetszik, hogy ezek a nők már másképp öltöznek, másképp viselkednek, mások. A dráma arról szól, hogy a férfiak kényszeríteni akarják a nőket a házasságra, és ez annak a metaforája, hogy valakinek a kultúráját kell feladnia, és egy másik kultúrának gyereket szülnie.

Ám Argosz megválasztott vezetőjét még ez sem hatja meg, és azt mondja, megkérdezi a népét, viták és a népszavazás döntse el, mi legyen. (Ez körülbelül azt jelentené most Magyarországon, hogy a kormány népszavazást hirdet, de nem ő kampányol valamelyik megoldásért.) Aiszkülosz drámájában ezután jönnek a szónokok, és az egyik meggyőzi a népet, hogy fogadják be a nőket. A nők ezután nem kapnak teljes jogú állampolgárságot, de védelmet már igen. (Vannak tehát megoldások.)

A Római Birodalomban pedig a zsidóknak voltak már menedékjogot adó városaik. Már nem a szentély kövére kellett ülni, mint a görögöknél, elég volt a városba bejutni. Itt is különböző variációk alakultak, de a lényeg, hogy a városba érkezett üldöző már nem ölhette meg az üldözöttet, mert ez esetben őt állítják bíróság elé gyilkosságért. Egyes városok továbbléptek, nem automatikusan adtak menedékjogot, hanem a viták végére maguk tettek pontot: a nem szándékos gyilkosságot elkövetőt megvédték a vérbosszútól, a szándékost maguk végezték ki.

Ha most az Európai Unióra úgy tekintünk, mint a fenti Római Birodalomban lévő ilyen menedékjogot biztosító városra, akkor nekünk kell eldönteni, ki érdemli meg a menedékjogot és ki nem, hogy a „városon belül” hol kell élnie, vagy szabadon mozoghat, hogy

mikor zárjuk be a kaput vagy hagyjuk nyitva.

De alighanem erről közösen kell döntenünk, mert ha felosztjuk a „várost” önálló kerületekre, és abban lesz, aki befogad, lesz, aki pedig nem, akkor mi magunk kezdünk egymásra haragudni – nyilván a befogadó részek a dezertálókra – és így magunk verjük szét a saját otthonunk.

 

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind