Közélet

Lehet, hogy az EU épp kicsinálja a magyar népszavazást

Európában nem építhetünk politikai közösséget csupán a kötelezettségekre és a teljes nyitottságra alapozva. Az uniónak a védelemről is szólnia kell – a szabadságunk, a biztonságunk és az életminőségünk védelméről. Az a célunk, hogy emlékeztessünk, a globalizáció lehetőség, és nem fenyegetés. Az egyensúlyt vissza kell állítani. (…) A pozsonyi csúcstalálkozón meg kell mutatnunk, hogy az európai politikai elit nem szakadt el a valóságtól. Nyitottak maradunk a külvilág felé, de mindig a saját polgáraink érdekeit tartjuk elsősorban szem előtt. Éppen ezért tabuk nélküli politikai párbeszédet várok el vezetőinktől.

mondta a 444 szerint Donald Tusk az ír miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után. A mondat arra is utalhat, hogy a pozsonyi csúcstalálkozón elvetik majd a kötelező kvóták tervét.

Ha elvetik a kvóták tervét, akkor a magyarországi népszavazás teljesen értelmetlenné válik október elején, hiszen pontosan erről szavaznánk. Persze jelentősége eddig sem volt, hiszen egy magyarországi népszavazás semmire nem kötelezi az uniós szerveket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik