Újra Gyenes Leventét választották Gyömrő polgármesterévé, miután felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték adócsalásért. Mivel a közügyektől nem tiltották el, Gyenes újraindult a címért, a kormányhivatal szerint viszont büntetése miatt továbbra sem lehet polgármester.
Gyenes Levente a Mokkában azt mondta, szerinte a gyömrőiek eldöntötték, hogy méltónak tartják polgármesternek, miután közel 80 százalék szavazott rá a vasárnapi választásokon.
Betölthetem a polgármesteri tisztségem, megtarthatom a mandátumomat
– mondta a polgármester.
Gyenes több jogértelmezést is bekéretett, majd mindenki egybehangzóan azt mondta, hogy
Ezután Gyömrő jegyzője a Belügyminisztériumtól kért egy hivatalos állásfoglalást, a kapott levélben az áll,
amennyiben a volt polgármestert újraválasztják, nem kell méltatlansági eljárást indítani.
Szerinte a kormányhivatal embere került méltatlan helyzetbe, aki azt állította, Gyenes nem lehet polgármester. Szerinte vagy megváltoztatják majd a véleményüket, vagy ha mégsem, akkor kezdeményezhetnek egy bírósági eljárást, ami elé ő nyugodt szívvel áll.
Azt gondolom, hogy a Pest Megyei Kormányhivatal nem kellő alapossággal járt el
– teszi hozzá.
Arra a kérdésre, hogy tegnap ezt miért nem mondta el a sajtónak, Gyenes azt mondja,
tegnap egész nap aludtam.
Azt mondja, számított arra, hogy nyerni fog, arra viszont nem, hogy ilyen nagy arányban.