AppleMark
Közélet

Csak akkor lesz békemenet, ha „drámai migrációs helyzet” alakul ki

24.hu
24.hu

2016. 08. 30. 06:24

A CÖF vezetője szerint Soros György maga a terror.

A CÖF is beszáll a népszavazási kampányba, de békemenetet csak akkor rendeznek, ha „drámai migrációs helyzet” alakul ki – ezt mondta a Magyar Időknek Csizmadia László, a „Civil Összefogás Fórum” elnöke.

Csizmadia roppant erős kijelentést tett a kormánypárti lapnak: szerinte a muszlim bevándorlók célja a keresztény civilizáció eltörlése. Szerinte a népszavazás azon „világhatalmi törekvések” ellen is komoly eszköz, amelyek az „illegális migrációs folyamatok mögött állnak a háttérben”. A területszerzésekben érintett nagyhatalmak közül az Egyesült Államok, a pénzvilág hatalmai közül pedig Soros György az, aki leginkább felelősséggel tartozik azért, ami történt – jelentette ki.

Szerinte Soros támogatói rendszere működésének alapja a neoliberális politika, ami szintén egyfajta terror. Sőt, úgy vélekedett, hogy Soros működése kapcsán „médiaterrorról beszélhetünk, hiszen ahol ő valakit támogat, ott többet nem lehet szó szabad médiáról”.

A mostani körülmények között sem Magyarországon, sem Brüsszelben nem tervezzük, hogy tartunk Békemenetet

– jelentette ki Csizmadia, hozzátéve, hogy ha „sokkal több és agresszívan megnyilvánuló migráns jelenne meg”, akkor békés felvonulást tartanának a határ mellett. Szerinte sokan azért mennek majd el a népszavazásra, mert úgy gondolják, hogy most jött el a „visszavágás” ideje 2004. december 5-ért (ekkor utasították el népszavazáson a határon túli magyarok számára az állampolgárság megadását).

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.