Közélet

Kis lélekszámú területeken nem éri meg orvosi ügyeletet vállalni

Azokon a területeken, ahol kis lélekszámra szerveződik az ügyelet, kevés orvossal, és alacsony az önkormányzati finanszírozás összege is, a szervezett ügyeleti rendszerek működésképtelenek, mert olyan kedvezőtlen az óradíj, amennyiért senki nem vállalja a munkát – mondta el a Magyar Nemzet megkeresésére Selmeczi Kamill, az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke, hozzátéve: akár tízszeres ügyeletidíj-különbség is lehet az országban az egyes területek között.

A kormány 4,1 milliárd forintot csoportosít át az ügyeleti ellátás finanszírozására. Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke a lapnak elmondta: üdvözlendő, hogy forrásbővítéssel igyekszik megerősíteni a háziorvosi rendszert a kormány. Úgy látja: a 4,1 milliárd forintból szervezett ügyeletet lehet majd létrehozni, mely csökkenti a terhelést, és a praxis tulajdonosa eldöntheti, akar-e dolgozni szabad- és ünnepnapokon, vagy sem. Ugyanis nagy probléma, hogy a háziorvosi szolgálatnál egy 12-16 órás ügyelet után is fel kell venni a munkát másnap.

A lap emlékeztet: riasztóan emelkedik az országban a tartósan betöltetlen háziorvosi körzetek száma. Míg januárban 238 olyan praxis volt, ahol legalább hat hónapja nincs állandó orvos, addig ez a szám júliusban már 276-ra nőtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik