Budapest, 2014. október 13.
Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke sajtótájékoztatót tart az önkormányzati és nemzetiségi választásról az NVI fõvárosi székházában 2014. október 13-án.
MTI Fotó: Honéczy Barnabás
Közélet

Nem okafogyott a boltzár elleni népszavazás

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2016. 04. 13. 10:08

Egyedül az Alkotmánybíróság nyilváníthatja azzá.

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, bár a törvényt már visszavonta az Országgyűlés, az MSZP folytathatja az aláírásgyűjtést, arra ugyanis nincs szabály, hogy egy a Kúria által jóváhagyott kérdést bárki megakadályozzon.

Nekünk meg is kell számolni majd az aláírásokat és egyedül az Alkotmánybíróság mondhatja majd ki, hogy az a kérdés okafogyott, és nem lehet benne népszavazást tartani.

Pálffy Ilona szerint a szocialisták népszavazási kezdeményezése egy esetleges referendum nyomán sem gátolhatná, hogy egy új törvényben ismét korlátozzák a boltok nyitva tartását. Nem egészen jó ugyanis a kérdés.

Beleírták, hogy milyen év, hányas számú törvénye. Ezt a számú törvényt már nem fogja visszahozni a parlament, tehát ha lényegében ugyanezt a törvényt meghozza, annak akkor is új száma lesz.

A különböző népszavazási kérdésekben június elején egyébként várhatóan 800 ezer aláírás érkezhet be a Nemzeti Választási Irodához, ahová ezért új munkaerőt kell felvenni, mert erre nincs elég ember.Toborozni fognak.

Korábban is kellett aláírásokat ellenőrizni, ilyenkor megbízási szerződéssel veszünk fel nyugdíjasokat vagy diákokat. Úgy számolunk, hogy május végétől minimum 40 embert fogunk felvenni.

Ezekről a kérdésekről az NVI vezetője szerint év végén, jövő év elején lehet népszavazás, valamivel a kormány kvótareferenduma után. Rogán Antal miniszter szerint csak a Kúrián múlik, mikor lesz a népszavazás, de gyorsnak kell lenni, mert nem kell hinni az EP-elnök Martin Schulznak, aki 1500 menekült betelepítéséről beszélt. Az elmúlt néhány hónapban másfél millió ember érkezett a kontinensre, a miniszter szerint őket osztanák szét az EU-ban.

 

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.