Kutatókkal tárgyalt környezetvédelmi fejlesztésekről Áder János Budapesten
Közélet

Áder már háromszor is csinált olyat, amit Schmitt Pál egyszer sem

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2016. 03. 16. 05:45

A köztársasági elnökök közül Sólyom László küldte vissza a legtöbb törvényt az Országgyűlésnek és ő kért a legtöbbször normakontrollt az Alkotmánybírságtól (Ab), ezzel szemben Schmitt Pál mindent aláírt és nem kezdeményezett előzetes normakontroll vizsgálatot sem, írta szerdán a Magyar Hírlap.

Összeállításuk szerint a volt alkotmánybíró 2005 és 2010 között tizenhét esetben fordult az Ab-hez és harmincegyszer küldött vissza jogszabályt a törvényhozásnak. A lap szerint csak 2009-ben tizenháromszor élt ezzel a lehetőséggel Sólyom László.

Mádl Ferenc 2000 és 2005 között hat esetben küldött vissza megfontolásra az Országgyűlésnek egy-egy jogszabályt, az Alkotmánybírósághoz viszont 13 esetben fordult normakontrollt kérve.

Áder János jelenlegi államfő 2012-es beiktatása óta háromszor kért előzetes normakontrollt az Ab-től, legutóbb a jegybankkal és postával kapcsolatos jogszabályok miatt. Emellett az Országgyűlésnek az elmúlt négy évben huszonkét esetben küldött vissza joganyagot.

Göncz Árpád elnöki mandátumának 10 éves időszaka alatt mindössze két esetben küldött vissza törvényt, és nyolcszor fordult az Ab-hez, ugyanakkor ő volt eddig az egyetlen, aki törvényjavaslatot kezdeményezett.

Schmitt Pál, aki 2010 és 2012 között töltötte be a pozíciót egyetlen törvényt sem küldött vissza és egy törvény esetében sem kért előzetes normakontrollt.

Kommentek

5 dolog, amiben Pukli megszorította a kormányt
molnár-gyula (ingyenes, vágott)Molnár Gyula is indulhat MSZP-elnöknek