Közélet

Ádert és az AB-t ekézik a pártok, noha boldogok

áder jános (Array)
áder jános (Array)
Persze ennyire az ellenzékiek se negatívok, üdvözölték, hogy Áder János szerint is kínos lehet a közpénzek törvény mögé bújtatott szétlopása a posta- és MNB-törvényekkel.

Volner János, a Jobbik alelnöke pártja sikereként értékelte, hogy Áder János köztársasági elnök előzetes normakontrollt kért az Alkotmánybíróságtól (Ab) a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosításáról. Volner a hét elején levélben fordult az államfőhöz, amiben emlékeztette, hogy a tervezet Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint is alkotmányossági aggályokat vet fel.

Hozzátette, hogy felidézte Kövér László házelnök Magyar Katolikus Rádiónak tett nyilatkozatát, amiben arra a kérdésre, hogy közpénznek tekinthetők a Magyar Nemzeti Bank alapítványai által kezelt források, úgy válaszolt: “Mi más lenne?”. Felhívta az elnök figyelmét a fideszes Répássy Róbert decemberi, a törvényalkotási bizottságban tett kijelentésére, miszerint: “Abban nincs vita közöttünk, hogy a Magyar Nemzeti Banknak, amelynek a kizárólagos tulajdonosa a magyar állam, a vagyona és így minden pénzeszköze természetesen állami tulajdonban van, így a közvagyon része.”

Volner arra is kitért, ismertette Áderrel, hogy a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletben mondta ki, a Magyar Nemzeti Bank által alapított Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány közfeladatot lát el, és közpénzzel gazdálkodik. A képviselő megjegyezte, úgy vélik, hogy az Alkotmánybíróságnak egyetlen lehetősége van: megsemmisíteni “a Fidesz alaptörvény-ellenes törvényét”.

MSZP: Matolcsy adja ki az alapítvány pénzügyeit!

Az Áder által kért előzetes normakontroll is azt bizonyítja: a Magyar Posta nem titkolózhat, az MNB által kezelt pénzek pedig közpénzek, amiknek az elköltésével el kell számolni – áll Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerdai közleményében. Szerinte hiába próbálja a kormány törvényekkel védeni Matolcsy Györgyöt és az “offshore hátterű cégekkel üzletelő” Magyar Postát az általa indított adatigénylési perek ítéletei ellen.

Tudom, milyen rémületet okoztam Matolcsy Györgynek, amikor az általam indított perben a Fővárosi Ítélőtábla január 28-án jogerős bírósági ítélete kimondta: a jegybank pénze akkor is közpénz, ha azt különböző alapítványokba próbálják eldugni – fogalmaz Tóth. Hozzátette, hamarosan lejár az a 15 nap, ami alatt – jogerős bírósági ítélet alapján – ki kell neki adni a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány összes szerződésének valamennyi részletét.

Ezért felszólítom Matolcsy Györgyöt, az MNB, valamint az alapítvány elnökét, hogy haladéktalanul tegyen eleget a független magyar bíróság jogerős ítéletének! Amennyiben ezt megtagadja, távozzon posztjáról!

LMP: nyilatkozattal lóg a Fidesz

Az LMP szerint az államfő teljesítette alkotmányos kötelezettségét, a párt társelnöke szerint ugyanakkor a Fidesz továbbra is tartozik két politikai nyilatkozattal. A nagyobbik kormánypártnak Schiffer András szerint el kell számolnia a választóknak azzal, hogy Matolcsy György jegybankelnök miért érdemel nagyobb fizetésemelést, mint egy ápolónő. Arról is nyilatkozniuk kell, hogy a jövőben nem kívánnak folyamatban lévő bírósági ügyeket törvényhozási eszközökkel eldönteni. Schiffer megismételte: amíg ez nem történik meg, addig pártjának nem áll módjában az igazságszolgáltatással kapcsolatos törvényekről egyeztetni.

Az LMP társelnöke a szerdai államfői “vétó” azon elemére is felhívta a figyelmet, miszerint a két törvény megváltoztatásával sérelem érné a jogbiztonságot. Ellentmondás keletkezne az információszabadságról szóló törvény és az egyes szektorális törvények között, másrészt pedig visszamenőlegesen, konkrét jogi eljárásokba belenyúlva alkotna jogot az Országgyűlés – mondta Schiffer András.

DK: nincsenek illúziók

A DK eléggé megkésve reagált, és megírta, nincsenek a pártnak illúziói. “Áder János fideszes pártkatona alkotmányossági aggályok miatt nem írta alá a Posta és a Nemzeti Bank kirablására született törvényeket” – írják, hozzátéve, hogy az Ab is pártkatonákból áll, ezért van esély, hogy átmenjenek a törvények a testületen. Szerintük ha mégse menne át, Orbán és Matolcsy “új trükköket talál majd ki a további lopáshoz”. A végén fenyegetnek is egy sort: “Ne feledjük, az elmúlt hat év egyik legsúlyosabb bűncselekménye történik meg. A sokak Magyarországát képviselő következő kormány által megújított, független igazságszolgáltatás minden fillért vissza fog venni és elszámoltatja a bűnösöket.”

PM: úgyis az AB elé került volna

A Párbeszéd Magyarországért szerint nem bátorságra vagy függetlenségre vall, hogy Áder előzetes normakontrollt kért, mert a két jogszabály mindenképpen az Ab elé került volna. A párt szóvivője a törvénymódosításokra utalva azt írta, hogy “ez az égbekiáltó jogsértés” az alapvető jogok biztosán keresztül vagy a képviselők negyedének támogatásával került volna a testület elé. Tordai Bence – emlékeztetve arra, hogy pártja korábban már az ombudsmanon keresztül az Alkotmánybírósághoz fordult a emiatt -, úgy fogalmazott: már csak az a kérdés, hogy az alkotmánybíráknál a szakmai meggyőződés a párthűség fölé tud-e kerekedni.

Együtt: legyetek méltóak, ha tudtok

Az Együtt – a Korszakváltók Pártja üdvözölte, hogy Áder János államfő előzetes normakontrollt kért a Magyar Nemzeti Bankról, valamint a postai szolgáltatásokról szóló törvények módosításáról. A párt felszólította az az Alkotmánybíróságot (Ab), hogy a törvények mérlegelésekor “ezúttal legyenek méltóak tisztségükhöz” és a magyar alkotmány által rájuk rótt felelősséghez.

Az MTI-hez eljuttatott közleményükben azt írják, hogy az elmúlt években az Ab többször “éppen maga ásta alá a jogállam alkotmányos működését”, és a Fidesz érdekei szerinti pártpolitikailag befolyásolt döntéseket hozott. Szerintük ezért csakis abban bízhatnak, hogy jelzésértékű lesz a testület számára mind a köztársasági elnök vétója, mind pedig Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vezetőjének korábbi állásfoglalása. A közpénzek feletti ellenőrzés jogának megvonása csak a hatalom birtokosainak nyíltszíni lopását szolgálja, amihez az Alkotmánybíróság nem asszisztálhat – jelentik ki.

MLP: az alapjogok korlátozása lett volna ez

A Magyar Liberális Párt (MLP) üdvözli az államfői döntést és az indokokat, amik miatt Áder előzetes normakontrollt kért. Az MLP közleményében megismételte: a kormány mindkét módosítóval csak tovább korlátozná az állampolgári alapjogokat, tovább szűkítené az alkotmányban garantált információs szabadságot, végképp felszámolva az állami vagyonnal való gazdálkodás nyilvánosságát, az elszámoltathatóságot.

A Magyar Posta és a Magyar Nemzeti Bank is állami intézmény, és mint ilyenek, az adófizetők pénzéből gazdálkodnak, az állampolgároknak tehát joguk van megismerni szerződéseiket és működésüket csakúgy, mint minden más állami pénzből gazdálkodó szervét is. Hozzátették, mindkét állami intézmény pénze közpénz, ami semmilyen körülmények között nem változtathatja meg “közvagyon jellegét”, azaz nem változhat magánvagyonná. Rámutattak arra is, hogy a visszamenőleges hatályú törvényhozás súlyos jogbizonytalanságot okoz, annak alkotmányos demokráciában helye nincs.

Fidesz: ööö….

Hollik István alapos migránsozás után, újságírói kérdésre beszélt történtekről. Azt mondta: szeretnék megvárni az Alkotmánybíróság döntését, amit a két frakció tiszteletben fog tartani – írja az MTI. Később a párt kiadott egy hasonlóan szűkszavú közleményt is, miszerint a Fidesz-KDNP tiszteletben tartja az államfő véleményét és várja az Alkotmánybíróság döntését a Magyar Nemzeti Bankról, valamint a postai szolgáltatásokról szóló törvény módosításáról.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik