Közélet

Plagizált az igazgatónő, de nem baj, mert a Kliknél beszélgettek vele, mielőtt felvették

24.hu
24.hu

2016. 03. 04. 17:45

A balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium igazgatónőjének az iskoláért és a gyermekekért végzett munkájával a tantestület, a tankerület, és a helyi önkormányzat is elégedett. A tankerület szakmai véleményének kialakítását elsősorban a pályázati anyag megismerését követő, személyes elbeszélgetés alapozta meg, valamint tekintetbe vettük a tantestületi és alkalmazotti közösség véleményét. Az igazgatónő szakmai alapon maximálisan megfelel a feltételeknek.

Ezt a közleményt adta ki a Klik arra a hírre, hogy honlapokból merített és más pedagógusok munkáiból vett át részeket balassagyarmati Balassi Bálint Gimnáziumban Fényes-Bók Szilvia.

A Népszabadság információi szerint minderről a Klik és Balog Zoltán emberminiszter tárcája is tudott, de a „szerzői jogi aggályokat” nem tartották akadálynak. Az igazgató szerint azért az egyezés, mert „szakmai evidenciákat” fogalmazott meg.

A lapnál összesen öt oldal, idézőjelek nélkül átemelt szöveget fedeztek fel a szellősen megírt, képekkel gazdagon illusztrált, 47 oldalas szakdolgozatban.

Úgy számolnak, a 2015 márciusában beadott mű legalább 11 százaléka plágiumgyanús. Van, ahol csak néhány bekezdést emelt át az igazgató, akad, ahol komplett oldalt.

Hanesz József, a Klik akkori első embere tudott a plágiumról. De nemcsak őt, hanem az EMMI korábbi államtitkárát, Czunyiné Bertalan Juditot, sőt, az emberi erőforrások miniszterét, Balog Zoltánt is informálták a botrányos ügyről.

Ugyanis az iskolát korábban húsz évig irányító, a posztra pedig Fényes-Bókkal egyöütt pályázó Borenszkiné Imre Éva levelet írt erről nekik.

Az új igazgató levélben azt válaszolta a Népszabadságnak, hogy a kifogásolt gondolatok „szakmai evidenciák, amelyeknek sokszor az elsődleges forrását is nehéz megtalálni, ha alaposan kutatna, máshol is ráakadna lábjegyzet nélküli idézésükre.”

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

People gather next to flowers, candles and other items set up on the Las Ramblas boulevard in Barcelona as they pay tribute to the victims of the Barcelona attack, a day after a van ploughed into the crowd, killing 13 persons and injuring over 100 on August 18, 2017.
Police hunted for the driver who rammed a van into pedestrians on an avenue crowded with tourists in Barcelona, leaving 13 people dead and  more than 100 injured, just hours before a second assault in a resort along the coast. / AFP PHOTO / PASCAL GUYOT
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.