AppleMark
Közélet

Lázadásra készül a menekülttábort kapó Szentgotthárd

24.hu
24.hu

2016. 03. 03. 07:20

Nem kérdezték meg a helyieket a 300 fős tervezett sátortáborról, amit a menekülteknek tervez felhúzni a kormány. Ha nem lenne belvíz, már állnának a sátrak.
Korábban a témában:

Ideiglenes sátortábort, azaz befogadóállomást akar nyitni a kormány a Vas megyei Szentgotthárdon, sokan polgári engedetlenségre készülnek a Magyar Nemzet csütörtöki cikke szerint. Legalábbis Lábodi Gábor jobbikos helyi képviselő ezt mondta.

Háromszáz embert fogadna be a fűthető sátrakban kiépített tábor, aminek építését a belvíz miatt egyelőre halogatják. A lap szerint a sátrakat vissza is vitték a katasztrófavédelem raktáraiba. A fő gond, hogy a meglévő táborok telítettek: Bicske, Nagyfa, Nyírbátor, Békéscsaba és Kiskunhalas is tele van, miközben az algyői képviselő-testület nemrég szavazott arról, hogy szüntessék meg az ottani tábort.

Szentgotthárd fideszes polgármestere, Huszár Gábor azt állítja, az ország érdekeit is szem előtt kell tartani, “bele kell állni ebbe a történetbe”. Hozzátette, nincs mese, Vas megyében még érvényben van a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet, így nem is kell a helyi képviselők hozzájárulása. Huszárt pénteken értesítették először telefonon a tábor létesítéséről, a kormány pedigmár előtte, szerdán döntött erről – a helyiek megkérdezése nélkül. Körmenden is tábor épül eközben.

Tavaly októberben már gyűjtöttek aláírást a városban az akkor odatervezett tábor ellen. Végül épült is egy még a horvát határ lezárása előtt, de ott maximum egy napokat töltöttek a menekültek, akik azonnal utaztak tovább Nyugat-Európába.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Gyomorfekély kínozza a vak komondoros Baloghot, nem fellebbez a pénzbüntetés ellen
AppleMarkOrbán két nőtől tart