Közélet

Együtt: az Új Nemzedék Központ is legyen olyan, mint az Ökotárs

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2016. 03. 03. 11:14

Az Együtt rendőrt hívott az Új Nemzedék Központ irodájához, és aktivistáival a hatóság intézkedéséig biztosította a helyszínt. Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke, Juhász Péter, az Együtt alelnöke a kiérkező rendőröket intézkedésre szólították föl, hogy az Állami Számvevőszék vizsgálata lefolytatható legyen. A kiérkező rendőrök megkezdték az intézkedést.

A párt közleménye szerint az Új Nemzedék Központ Nonprofit Közhasznú Kft. egy állami cég, tulajdonosa az Emberi Erőforrások Minisztériuma, eredeti feladata a zánkai ifjúsági tábor üzemeltetése volt, 2015 óta kiemelt projektekkel gazdálkodik. A Komplex ifjúsági fejlesztések – új nemzedék újratöltve című kiemelt felhívás kapcsán kizárólag az Új Nemzedék adhat be támogatási kérelmet, melynek keretösszege 5 milliárd forint. Az Állami Számvevőszék október óta vizsgálta a szervezet gazdálkodását, az ellenőrzés a napokban eredménytelenül zárult, mivel az Új Nemzedék a 2011 és 2014 közötti vagyonmegőrzési és gazdálkodási tevékenységének ellenőrzéséhez szükséges dokumentumokat nem bocsátotta az ÁSZ rendelkezésére.

A Bajza utcában található épület előtt Szigetvári a sajtó képviselőinek elmondta: azért döntöttek így, mert az Új Nemzedék Központ Nonprofit Közhasznú Kft. állami költségvetésből gazdálkodó cégként megtagadta az Állami Számvevőszék vizsgálatában való közreműködést. A pártelnök hozzátette: az Együttnél épp most fejeződött be az ÁSZ-vizsgálat, amely az ötezer forintos tagdíjbefizetési tételek szintjéig alapos volt, nagyon helyesen. Itt viszont egy állami intézmény megtagadta az együttműködést az állami ellenőrzésen.

Szigetvári Viktor elmondta: Juhász Péter a Magyar Rendőrség intézkedését kérte telefonon, mivel félő, hogy az épületben közpénzeket lopnak el. Emlékeztetett: amikor a Fidesz propagandahadjáratot indított a norvég adófizetők pénzéből gazdálkodó Ökotárs Alapítvány ellen, a Készenléti Rendőrség karhatalmi eszközökkel foglalta le a dokumentumokat irodájukból, többeket előállítottak, adószámukat a NAV felfüggesztette, a KEHI pedig több hónapig folytatott vizsgálatot.

Az Együtt azt követeli, hogy ne legyen kettős mérce: részesítse a hatóság ugyanolyan eljárásban az Új Nemzedék Központ Közhasznú Nonprofit Kft. állami céget, amilyenben annak idején az Ökotárs Alapítványt!

Juhász Péter hozzátette: telefonhívására több rendőr, majd a VI. kerületi rendőrkapitány is megérkezett, egyelőre az intézkedésre várnak, a helyszínt biztosítják. Az Együtt azt kéri, hogy a rendőrök foglalják le a dokumentumokat, és szállítsák át az Állami Számvevőszékhez, hogy a vizsgálat megkezdődhessen!

Az Együtt aktivistái, miután a kiérkező rendőrök biztosították őket az intézkedésről, a helyszínről elvonultak.

Az ÚNK közben azt állítja, egy halom dokumentumot átadtak az ÁSZ-nak.

Korrupció az Új Nemzedéknél?Szigetvári Viktor és Juhász Péter tárgyaltak a rendőrökkel, azt kérjük, foglalják le az iratokat, ne legyen kettős mérce, folytassanak mindenre kiterjedő vizsgálatot a milliárdokkal gazdálkodó állami cégnél!

Közzétette: Együtt – 2016. március 3.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

LISBON, PORTUGAL - MARCH 25: Head coach Bernd Storck of Hungary looks on during the 2018 FIFA World Cup Qualifying Group B match between Portugal and Hungary at Luz Stadium on March 25, 2017 in Lisbon, Portugal.  Rodrigo Cabrita / Anadolu Agency
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.