Közélet

Visszakozott a Szépművészeti, ingyen kiadják a közérdekű adatokat

Százezreket akartak kérni az összegyűjtésükért, noha – logikusan – naprakész nyilvántartással kellene rendelkezniük.

Ingyen kiadja azokat a közérdekű adatokat a Szépművészeti Múzeum, melyeket az Átlátszó kért, miután kiderült, hogy az intézmény egy Habony Árpádhoz köthető lakásba rendkívül olcsón adott bérbe értékes festményeket, és a miniszterelnöki tanácsadó esküvőjéhez a múzeum ingyen adott termet.

A Szépművészeti először azt közölte a portállal, hogy 450-600 ezer forintot kér a közérdekű adatok kiadásáért, majd később kicsit visszakoztak a sajtóvisszhang miatt és azt mondták, legfeljebb 420 ezerre rúg majd az összeg. Néhány órával később ezt is feladták és közölték: mégsem kérnek pénzt az adatokért. Hozzátették: Baán László főigazgató döntése alapján „az intézmény magára vállalja azt a prognosztizálhatóan több száz órás többletmunka terhet, amely a kért adatok – feldolgozható formában történő – rendelkezésre bocsátáshoz szükséges”.

Az Átlátszó megjegyzi: furcsának tartják, hogy az általuk kért adatokról nincs naprakész, folyamatosan vezetett nyilvántartás. A Szépművészeti műtárgykölcsönzési, terembérbeadási és szerződéslistáját kérték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik