Közélet

A saját kerekasztalukhoz ülnek a tiltakozó tanárok

Pukliék valódi szakértőkkel és érintettekkel szeretnének tanácskozni.

A hétvégén megöltötték a Kossuth teret a demonstráló tanárok, a Népszabadság hétfői számában Pukli István, a budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatója és Pilz Olivér, a miskolci Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke pedig arról beszélt, hogy hamarosan Alternatív Köznevelési Kerekasztalt hoznak létre.

Itt ők diktálhatnák a feltételeket és állapíthatnák meg a napirendet, a legsürgősebb intézkedéseket is ők határoznák meg, de várják a kormány képviselőit is.

A köznevelési kerekasztalt a múlt héten hívta életre a kabinet, a tiltakozó pedagógusok nagy rész elutasítja a részvételt, mivel nem csak a pedagógus szervezeteket hívták meg, hanem a többek között a kormánybarát Magyar Művészeti Akadémiát, vagy a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségét.

A Pedagógusok Szakszervezete nem is ment el a kerekasztalra, később a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének a vezetője is azt mondta, hiba volt a részvétel.

Pukli a Népszabadság azt mondta, kedden Civil Közoktatási Platform ül össze a részvételükkel, itt „az oktatás valódi szakértői és valódi szereplői egyeztetnek majd a hogyan továbbról.”

Kiemelt kép a szombati tüntetésről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik