Közélet

Szijjártó: Nincs információ magyar áldozatról a német vonatbalesetben

A külgazdasági és külügyminiszter szerint egyelőre nincs információ magyar érintettről a kedd reggeli németországi vonatbalesetben, a müncheni főkonzulátus folyamatosan kapcsolatban áll a német hatóságokkal.

Szijjártó Péter egy más témában tartott sajtótájékoztatón a legutóbbi hírek szerint kilenc halálos áldozatot követelő baleset kapcsán elmondta, hogy utasította a müncheni főkonzulátust, hogy lépjen kapcsolatba az illetékes német szervekkel. A mentési munkálatok jelenleg is zajlanak, és egyelőre nincs hír magyar érintettről, de ennek lehetőségét nem lehet kizárni – magyarázta.

Szerinte folyamatosan kapcsolatban állnak a hatóságokkal és a minisztérium honlapján közzétették a főkonzulátus elérhetőségét. A konzuli szolgálat honlapján megjelent tájékoztatásban emlékeztettek, hogy kedd reggel a németországi Holzkirchen-Rosenheim vasútvonalon két vonat ütközött össze Bad Aiblingnál. A mentési munkálatok nagy erőkkel folynak. A hatóságok jelenleg minden erejüket a sérültek kimentésére és ellátására fordítják, csak ezután tudják megállapítani az elhunytak, sérültek személyazonosságát.

A bajor rendőrség és a vonattársaság (Meridian) az érdeklődőknek két hotline vonalat létesített, ahol rögzítik a keresett és a kereső személy adatait: ezek a 00-49-395/43084390 és a 00-49-8031/2003180 számok.

A magyar sérültek vagy halálos áldozatok kilétéről a müncheni főkonzulátusnál érdeklődők megkereséseit rögzítik, de választ adni csak a német hatóságok érdemi tájékoztatása alapján, a mentési munkák befejezése után lesz lehetőségük.

A müncheni főkonzulátus telefonos elérhetőségei: 00-49-89-962280-210 és 00-49-178-5486-416.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik