Közélet

Térkép: Ezeket az utcákat és tereket nevezték át Budapesten a rendszerváltás óta

A majdnem félezres listát az ELTE néhány hallgatója varázsolta egy térképre.

Az ELTE BTK Média és Kommunikáció tanszékén indult MediaLab kurzus az elmúlt évtizedben kibővült újságírói eszköztárat mutatta be a jövő médiamunkásainak, így az adatvizualizációs eszközöket és szoftvereket is. A szemeszter során a hallgatók kijelölt mentorokkal dolgoztak együtt a saját projektjeiken, melyek egyike Bátorfy Attila (Kreatív) vezetésével az 1989 óta átnevezett utcákat és közterületeket gyűjtötte össze, és helyezte egy térképre.

A kisebb-nagyobb nehézségek árán megszerzett adatokat a hallgatók elemezték, majd a változásokat térképre vitték:

A térkép nagyobb méretben ide kattintva érhető el, azon keresztül könnyebben nézelődhet.

Kutatásuk során éles határokat tudtak húzni a különböző kormányok tevékenységei közt:

messze a legtöbb átnevezést az Antall-kormány vitte véghez. Bár néhány égető névváltás már az átmeneti időszakban is végbement, az igazi munka az első demokratikusan megválasztott kormányra várt. Érdekes, de a második legtöbb névváltoztatást a nem az őket követő, hanem a második Orbán-kormány hajtotta végre. A ciklus alatt többnyire nagy közlekedési csomópontokat, forgalmas utcákat és köztereket neveztek át, míg a szocialista kormányok inkább szavazóbázisaik területére koncentráltak (mint Csepel). A legkevesebb utcát a Bajnai-kormány nevezte át, szám szerint egyet.

Az összes eredményt a hallgatók által készített Hungary’s Got Data blogon találhatja meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik